Ugrás a tartalomra

Kultúr-MA az Adyban

Létrehozva
Sikeres volt a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett kulturális program-arzenál a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidőközpontban. Kellemes jazz muzsika és sok szép fotó fogadta és csalogatta a járókelőket az Adyba.
Többek között volt különleges „zenés fényfestés”, tánc népzenére, helyi diósgyőri diákokból álló rock-csapatok koncertjei, továbbá egy festménykiállítást is megnyitottunk. Sok diósgyőri lakos figyelt fel a programra és szép számmal voltak jelen a koncerteken – mondta Táboros Sándor, a művelődési intézmény vezetője a Minap Online tudósítájának.

adykultnap3.jpg

„Magyar Gépmesék, avagy a miskolci fiatalok és a vasgyár jövője” címmel tartottak beszélgetős műsort, majd Czidor Ágnes festőművész kiállítását nyitották meg. A fiatal képzőművésznő Sárospatakon él, de számára mindig fontos volt Miskolc, hiszen az Avasi Gimnáziumba járt, sok barátja-ismerőse-rokona él városunkban, egyszóval ezer szál köti ide. Az érettségi után a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen tanult. Pozitív életérzést sugárzó, meleg színeket felhasználó olajfestményei nagy népszerűségnek örvendtek főként a fiatal látogatók körében. Vannak olyan képei is, amelyeket a népi busó álarc ihletett.

adykultnap1.jpg

A megnyitón résztvett Egri Zsuzsa, a Factory Sportaréna vezetője, Tuczai Rita kulturális antropológus, valamint Zemlényi Attila, költő, a MÛÚT irodalmi folyóirat főszerkesztője.A kiállítás megnyitását követően a Számadó Zenekar adta a talpalávalót a résztvevők számára. Ezután három helyi diákokból álló rockzenekar mutatta be műsorát, így a „Moszkva” zenekar lépett fel, majd a „Csirázó Búzakalász” és a „Maradj otthon”.

adykultnap2.png

A tehetséges amatőr-zenekarok után a Bohemian Betyárs következett. A művelődési ház előtti falrészt pedig ez alkalomból speciális diaképekkel világították meg. A fiatal alkotókból álló Tér-Kép Partycontrol által szervezett különleges diavetítést sok járókelő csodálta meg.

Búzafalvi Tamás