Beszélgetőtársa Jenei László író, a Műút folyóirat szerkesztője. Helyszín: Kossuth Közösségi Ház, Sajóvámos. Időpont: január 29. (péntek) 17 óra 30 perc.
Palya Bea a következő ajánlást írta a Darvasi est elé a sorozat látogatói számára:
„Kislánykorom óta lepkeszárny-porral akartam kifesteni a szememet. Még sosem tettem. Sajnálom a lepkét. Nagymamám azt mondta, hogy nem szabad hozzáérni a szárnyához, mert akkor meghal. Maradt hát a halott lepkék szárnya. Az ujjamat rányomtam, és ottmaradt a minta. Én lettem a lepke. Kiskoromban nagyon sokszor rajzoltam körbe a kispárnámon az anyukám-hímezte lepke szárnyát. Az volt a jelem az oviban. Azóta is csak ugyanolyan lepkéket tudok rajzolni.
Csak azt tudnám, hogy jutott eszembe ez a sok lepkeség Darvasiról. Talán a festett esőcseppekről. Talán a könnymutatványosokról. Az egyik apró fekete köveket, a másik mézet sírt, s olyan is volt, akinek a könnyei apró tükördarabok, amelyekben megláthatom a jövőt.
Egyszer a Marczibányi téren a Trapitit dedikálta, én meg mentem a gyerekekhez, táncolni meg énekelni. Gyorsan megnéztem, na ez az, aki azt a regényt írta, amit azóta az elmém az álmaimba sző, időről-időre jönnek a könnymutatványosok, a szekér ponyvájára ráfestve egy nagy kék könnycsepp.”
Palya Bea a következő ajánlást írta a Darvasi est elé a sorozat látogatói számára:
„Kislánykorom óta lepkeszárny-porral akartam kifesteni a szememet. Még sosem tettem. Sajnálom a lepkét. Nagymamám azt mondta, hogy nem szabad hozzáérni a szárnyához, mert akkor meghal. Maradt hát a halott lepkék szárnya. Az ujjamat rányomtam, és ottmaradt a minta. Én lettem a lepke. Kiskoromban nagyon sokszor rajzoltam körbe a kispárnámon az anyukám-hímezte lepke szárnyát. Az volt a jelem az oviban. Azóta is csak ugyanolyan lepkéket tudok rajzolni.
Csak azt tudnám, hogy jutott eszembe ez a sok lepkeség Darvasiról. Talán a festett esőcseppekről. Talán a könnymutatványosokról. Az egyik apró fekete köveket, a másik mézet sírt, s olyan is volt, akinek a könnyei apró tükördarabok, amelyekben megláthatom a jövőt.
Egyszer a Marczibányi téren a Trapitit dedikálta, én meg mentem a gyerekekhez, táncolni meg énekelni. Gyorsan megnéztem, na ez az, aki azt a regényt írta, amit azóta az elmém az álmaimba sző, időről-időre jönnek a könnymutatványosok, a szekér ponyvájára ráfestve egy nagy kék könnycsepp.”