Ugrás a tartalomra

Egy lopás százat csinál

Létrehozva
Még nincs 14 éves az a miskolci fiú, aki kereken 100 bűnügyet halmozott fel eddig maga mögött a Miskolci Rendőrkapitányságon.
A Miskolci Rendőrkapitányság rablás kísérlete és más bűncselekmények miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben. Az elkövetők január 24-én egy emődi családi ház tulajdonosnőjétől pénzt követeltek, s miután nemleges választ kaptak a sértettet félrelökték, és behatoltak a lakásba. A rablók értékek után kutattak de nem jártak eredménnyel, s miután távoztak, rázárták a megfélemlített nőre az ajtót.

A forrónyomos intézkedések és a helyszíni szemle során beszerzett információk eredményeként rövid időn belül látókörbe kerültek a feltételezett elkövetők. Ennek köszönhetően sikerült elfogniuk és előállítaniuk a rendőröknek egy gyermekkorú fiút és társát, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. Az egyik, 14. életévét még el nem érő gyanúsított már nem ismeretlen a rendőrség előtt, hiszen fiatal kora ellenére már 100 bűncselekményt, főleg lopásokat követett el, illetve részese volt azoknak.

A gyermekkorúak büntetőjogi felelősségre nem vonhatóak, tettük azonban nem marad következmények nélkül. A rendőrség ilyen esetekben ugyanis értesíti a területileg illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, illetve a gyámhivatalt. Õk felülvizsgálják a gyermek, gyermekek családi körülményeit és szükség esetén gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedéseket tesznek. Bűnismétlés esetén a rendőrség kezdeményezheti a gyermek védelembe vételét a helyileg illetékes önkormányzatnál, s amennyiben ez nem elegendő és a gyermekkorú érdekében szükséges, a gyermekvédelmi törvény alapján saját hatáskörben dönt az intézeti elhelyezésről.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a fiatalkorú elkövetők száma 1071 volt 2009-ben, míg 2008-ban 1322. A gyermekkorúak tekintetében a statisztika 2009-ben 357 fővel , míg az ezt megelőző évben pedig 443-al számolt.

MRFK Kommunikációs Iroda