Ugrás a tartalomra

Leszakadt egy vezeték, késnek a vonatok

Létrehozva
A Kőbánya-teherállomáson leszakadt felső vezeték miatt 60-70 perces késéssel közlekednek a vonatok több vonalon - közölte a MÁV hétfőn reggel.
A közlemény szerint a Budapest-Cegléd-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalak közös szakaszán, Kőbánya-teherállomáson leszakadt a felső vezeték, emiatt a Nyugati pályaudvaron 25 percig nem volt feszültség.

A vonatok jelenleg állnak, illetve a Nyugatiból néhány vonatot az újszászi vonalon, kerülő útirányon át közlekedtetnek. A monori helyi személyvonatok nem járnak, helyettük a Kőbánya-Kispestről induló, zónázó vonatokat állítják meg minden állomáson - áll a közleményben.

A Nyugati pályaudvarról az utasok Kőbánya-Kispestig a BKV 3-as metróját vehetik igénybe, bérlettel és arcképes igazolvánnyal.

A vezeték teljes helyreállítását a déli órákra ígérik a szakemberek.

A menetrend szerinti közlekedés csak a késő délutáni, illetve esti órákra állhat helyre.