Ugrás a tartalomra

Jön a regisztrációs jegy

Létrehozva
A díjmentes utazásra jogosultak (a 6 év alattiak és 65 év felettiek, menekültek, hadigondozási igazolvánnyal rendelkezők) térítésmentes, regisztrációs jeggyel utazhatnak március 1-től a helyközi vonatokon és buszjáratokon.
A jegy által nyomon követhetők lesznek a közösségi közlekedéshez kapcsolódó utazások. Adatokkal szolgál majd a jellemző utazási távolságokról, a csúcsidőszakokról, így bevezetése segíthet a menetrendek előkészítésében is.  A regisztrációs jegy alkalmazása alapozza meg a kedvezményrendszer átalakításának további lépéseit. A bevezetés kapcsán türelmi időt kapnak a szolgáltatók és az utasok is. A regisztrációs jegy használatának feltételeit legkésőbb február végéig kötelező megteremteniük a közlekedési társaságoknak. Március elsejétől tehát minden helyközi járatra lehet majd regisztrációs jegyet váltani. A regisztrációs jegy nélkül utazóknak sem azonnal, csak 2010. július elseje után kell 500 forint pótdíjat fizetniük. A regisztrációs jegyet mindenkinek meg kell váltania, aki a MÁV-Start vagy a Volán-társaságok járatain díjmentes utazásra jogosult. Azaz minden hat év alatti, 65 év feletti, menekült-, hadigondozási, vasutas- vagy Volán-igazolvánnyal rendelkező kénytelen lesz sorba állni a jegypénztáraknál az ingyenes, de kötelező regisztrációs jegyért. Bevezetésének feltételeit a közlekedési vállalatoknak február végéig kell megteremteniük.
tiszai-sztrajk_9.jpg
Regisztrációs bérlet nem lesz – ami elsősorban a kisgyermekkel útra kelő, díjmentes utazásra nem jogosult bérleteseknek okoz majd kényelmetlenséget. De feltehetően az idős utasok sem lelkesednek majd a várakozásért a pénztárak előtt kígyózó sorokban. A MÁV-Startnál apró könnyítés, hogy a pénztárakban akár a teljes – oda-vissza útra – érvényes, menettérti regisztrációs jegyet is kiadják majd. A gépi jegykiadó berendezéssel nem rendelkező állomásokon vonatra szállók pedig a kalauztól kérhetik az indulási és a célállomást egyaránt tartalmazó viszonylati jegyet.

A MÁV-Start és a Volán-társaságok kénytelenek lesznek a zsebükbe nyúlni a regisztrációs jegy alkalmazásának zökkenőmentessé tételéhez. A becslések szerint a különféle eszközök beszerzése, valamint az informatikai rendszer átállítása csupán 30 millió forintba kerül majd. A legnagyobb tétel azonban az új jegyfajta előállításának költsége lesz – a szolgáltatók hozzávetőleg másfél-kétmilliárd forint kiadásra számíthatnak. Az új jegyek bevezetéséhez több nyitva tartó pénztárra, jegy automatára lesz szükség. A helyközi buszközlekedésben pedig megoldást kell találni arra is, hogy a fedélzeti jegykiadás időszükségletének növekedése ellenére a járatok tartani tudják menetidejüket, ne essen szét a menetrend, és a csatlakozások is megmaradjanak.

Sólyom Sándor