Ugrás a tartalomra

Jótékonysági bál Mezőkövesden

Létrehozva
11. alkalommal rendezett jótékonysági bált a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola a Városi Sportcsarnokban január 22-én.
Az eseményen elsőként az esemény fővédnöke, Tállai András polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket, ezután az oktatási intézmény diákjai adtak elő közel egy órás műsort, melyben énekes, táncos és humoros jeleneteket láthattak a bál résztvevői. Az intézmény vezetői az est során befolyt összegből elsősorban a hátrányos helyzetben lévő tanulók étkeztetését, illetve a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő diákok jutalmazását szeretnék megoldani.