Ugrás a tartalomra

Bajnai Gordon miniszterelnök közleménye a holokauszt világnapjára

Létrehozva
Auschwitz, a holokauszt jelképévé vált haláltábor foglyai 65 éve lettek szabadok. Immár 65 éve hordozza az emberiség a történelem egyik legsúlyosabb terhét, Auschwitz örökségét.
A felszabadulás örömét azonnal követte a felismerés döbbenete, hogy milliókat irtottak ki Európa szívében csak azért, mert különböztek a gyilkosoktól valamiben: vallásuk, származásuk, elveik vagy kultúrájuk miatt. Auschwitz szörnyű tapasztalata megmutatta, melyek a gyűlölet állomásai. Már tudjuk, hova vezet a megbélyegzés, a kirekesztés. Már tudjuk, hogy a szélsőséges gondolatok terjedése a radikális tettek elszaporodásához vezet, hogy a gyűlölködő szavakat előbb vagy utóbb gyilkos tettek követik. 

A világban számos helyen most újból erőre kapnak a szélsőjobboldali politikai erők. Így van ez Magyarországon is. Ijesztő, hogy egyre többen vannak, akik nem tanultak a történelemből, és a fajgyűlölet-alapú ordas eszmék ismét gyökeret verhetnek mindennapjainkban, a közbeszédben. Elie Wiesel, a vészkorszak tanulságának egyik legőszintébb őrzője úgy fogalmazott: az élet ellentéte nem a halál, hanem a közöny. A közöny vezetett ahhoz, hogy a világ a holokauszt idején hallgatott, és az eszmélés túl későn következett be.

Egy emberöltővel később azonban éppen Auschwitz tapasztalata miatt nincs, nem lehet felmentést adni sem a szélsőségeseknek, ha újból erőre kapnak, sem magunknak, ha eltűrjük ezt. Ezért fontos, hogy a holokauszt tapasztalata és a túlélők emlékezete minél többekben felébressze a lelkiismeretet, az emberséget és a felelősséget már ma. Mert holnap talán már túl késő lesz. Mindannyian felelősséget viselünk azért, hogy megállítsuk a szélsőségeseket, megakadályozzuk polgártársaink megbélyegzését és a demokratikus elvekkel visszaélve hatalomba igyekvő demokráciaellenes erőket. Ezért fontos ez a nap és minden megemlékezés. Mert megerősítenek bennünket, a szabadság és a demokrácia kompromisszumot nem ismerő híveit.

Szomorúan hajtok ma fejet a holokauszt áldozatainak emléke előtt, de megerősödött hittel vallom: többé nem fordulhat elő az, ami 65 évvel ezelőtt.

 

Bajnai Gordon, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke