Ugrás a tartalomra

Diplomát a sportolóknak

Létrehozva
Különleges nyílt napot tartott a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, a főiskola bemutatása után ugyanis Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó mesélt magáról, sportsikereiről és a tanulás fontosságáról.
Kósz Zoltán, a Sidney-i olimpiai bajnok vízilabda csapat volt kapusa és csapatkapitánya MOB felkérésére érkezett a MÜTF-re, ahol a diákok kérdéseinek kereszttüzében elmondta, hogy az úszás mellett szenvedélye a főzés és aktív karrierjének befejezése óta úszóiskolát vezet. „Diplomát szereztem, mert a cégvezetéshez kell a végzettség. Most is mesterszakra járok. Az egyéni tanrend, ami számomra a legtöbbet segített, mert az iskola miatt nem lehet meccseket kihagyni. Kilenc évesen kezdtem el vízilabdázni, 1976-tól több mint 30 évig játszottam, és szinte mindent elértem. Közben jó hátteret biztosított, hogy iskolába jártam.” Kósz Zoltán szerint a sport olyan örömet tud szerezni, amellyel csak az élet legnagyobb dolgai veszik fel a versenyt, de az ember nem csak egy dolgot tud csinálni az életében. „A sportot, az iskolát és a családot össze lehet hangolni. Az iskolát akkor kezdtem el, amikor a vállalkozás ötlete még csak terv volt.”

diplomatsportoloknak.jpg

A volt Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes és olimpiai bajnok sportoló meghívása nem véletlen, hiszen a MÜTF szeptembertől a sportolókat kívánja támogatni speciális tantervével. Olyan feltételeket teremt számukra, – amelyben egyébként Kósz Zoltán is tanult – és amely lehetővé teszi a vizsga- és sportfelkészülés párhuzamos folytatását. Egyéni tanrend és vizsgarend, felvételi többletpontok, e-learning tananyagok, személyes korrepetitor és jelképes összegért laptop és internet lehetőség várja a sportoló fiatalokat. Kósz Zoltán szerint a sport megtanít bizonyos dolgokat, de nem mindent. „A tanulás fontos belső motiváció is. Jó ha a fiatalok korán megtanulnak több lábon állni és olyan dolgokat tanulnak, amivel később könnyebb lesz. Az élet ugyanis nem ér véget a sportpályafutással, sőt közben sem csak ebből él az ember.”