Ugrás a tartalomra

Foglalkoztatást segítő források

Létrehozva
A foglalkoztatást elősegítő források hatékony felhasználásával jelentősen sikerült fékezni a válság munkaerőpiaci hatásait B.-A.-Z. megyében és a régióban is. Térségünkben mind az európai, mind az országos átlaghoz képes kisebb arányban emelkedett a munkanélküliségi ráta az elmúlt esztendőben - hangzott el egyebek mellett a Regionális Munkaügyi Tanács, és a Regionális Munkaügyi Központ közös tájékoztatóján.
Az előző évben 4 milliárd 357 millió forint állt rendelkezésre a régióban a foglalkoztatási alaprész decentralizált keretéből. Ez szinte teljes egészében felhasználásra, azaz kifizetésre került. Mintegy 23 ezer álláskereső számára sikerült így átmeneti vagy hosszabb távú munkalehetőséget, illetve olyan képzéseket biztosítani, amelyek elősegítették elhelyezkedésüket, munkahelyük megtartását. A régiós alaprész felhasználásánál a foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatások, a képzések, átképzések támogatása, a közhasznú foglalkoztatás-, illetve a vállalkozóvá válást elősegítő támogatás töltöttek be meghatározó szerepet.

munkaso.jpg

Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Tanács mai ülésén véleményezte és elfogadta az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ erről, valamint a fontosabb központi munkaerő-piaci programokról szóló beszámolóját. Gúr Nándor, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Tanács elnöke, és Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója sajtótájékoztatójukon arról is szóltak, hogy a válság negatív hatásainak enyhítését célzó, különböző források terhére meghirdetett munkahelymegőrző támogatásokra benyújtott pályázatokból a döntéshozók 246-ot bíráltak el kedvezően.

Mindezek eredményeként a kedvezményezettek közel 2,7 milliárd forintot használhatnak fel közvetlenül, 4 874 fő munkahelyének megtartásához. A valós munkaerőpiaci hatás azonban ettől még kedvezőbb, hiszen valamennyi támogatási konstrukció a pályázat benyújtását megelőző időszakban meglévő teljes állományi létszám megtartását írja elő. Munkahelyteremtő beruházások támogatására az érvényben lévő szerződések kapcsán 318 milliós kötelezettséget vállalva 26 pályázóval 300 új munkahely létrehozására kötött hatósági szerződést a munkaügyi szervezet, egy pályázó pedig hétmilliós bérköltség-támogatásban részesült, létszámbővítéshez.
- Az Észak-magyarországi régióban számba véve valamennyi olyan hazai és uniós forrást, amelyre a munkaügyi központnak valamilyen szinten ráhatása van összességében a 2009-es évben mintegy 32 milliárd forint állt rendelkezésére a kedvezményezetteknek foglalkoztatási tárgyú programok, támogatások megvalósításához - hangsúlyozta Gúr Nándor. - Ez a tekintélyes összeg több mit 78 ezer munkavállaló elhelyezkedési esélyeinek javítását, munkaerőpiacra történő kihelyezését vagy ott tartását tette lehetővé.