Ugrás a tartalomra

Harmincnégy-millió támogatásra

Létrehozva
A tavalyi évben 24 alapítvány, egyesület, közhasznú szervezet számára nyújtott összesen 34 millió 860 ezer forint támogatást a Szerencsejáték Zrt. Miskolci Területi Igazgatósága – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen a 2009-es évet értékelték.
Veres István, az igazgatóság vezetője az eseményen elmondta: legutóbb a miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszodának adományoztak egy újraélesztő készüléket. Hazánk legnagyobb szerencsejáték-szolgáltatója ebben az évben is folytatja már jól megszokott akcióit, illetve átlagosan kéthavonta frissül majd a sorsjegy palettája is.