Ugrás a tartalomra

Megújult a gondozási központ Alsózsolcán

Létrehozva
Mintegy 58 millió forintból újult meg a gondozási központ Alsózsolcán. A kibővült és akadálymentesített létesítményt, mely egyben immár a Biztos Kezdet Gyerekháznak is otthont ad, Fedor Vilmos, a térség országgyűlési képviselője, valamint Kovárik Erzsébet, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szociálpolitikai szakállamtitkára adta át.
alsozsolca_gondozasikozpoint.jpg
Alsózsolcán évek óta sikeresen működik a gyermekjóléti szolgálat, amely azonban az idők során kinőtte épületét. Ezért a város önkormányzata pályázatot nyújtott be, melyen 50 millió forintos támogatást nyert el a már meglévő épület modernizálására. A projekt során a központ felújításával és kibővítésével egy 190 négyzetméteres akadálymentesített épületet alakítottak ki, mely az úgynevezett Biztos Kezdet Gyerekháznak is helyet ad.
A Biztos Kezdet Gyerekházak célja a hátrányos helyzetű településeken, településrészeken nehéz körülmények között élő családok gyermekei számára olyan szolgáltatások biztosítása, melyek hozzájárulnak későbbi iskolai sikerességükhöz. Alsózsolca az elsők között csatlakozott ehhez a programhoz.
Az 58 millió forint összköltségű projektnek köszönhetően immár kényelmesebb és modernebb körülmények között működhet a gyermekjóléti szolgálat Alsózsolcán.

Huszár K.