Ugrás a tartalomra

Új kiállítások a Galériában

Létrehozva
Bálint Sándor szakrális gyűjteményéből  és Gémes Péter festményeiből nyílt kiállítás a Miskolci Galériában.  Az absztrakt-, illetve szakrális témájú festmények kiállítása február 27-ig tekinthető meg.
Az elvont absztrakciók, a filozófiai mélységek ihlették Gémes Péter alkotásainak zömét, így a látogatók egy egyedi és rendkívül látványos tárlatot tekinthetnek meg. Gémes Péter kiállítását Biczó Gábor filozófus, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója nyitotta meg, aki kiemelte, hogy Gémes inspirációi a kortárs művészeten túlmutatnak, az úgynevezett hiper-realizmust képviselik képei. A nagy filozófusok közül Heidegger és Nietzsche voltak nagy hatással a festőművészre. Mivel Gémes Péter Lengyelországban, Varsóban járt egyetemre, így a lengyel művészet, ezen belül is a progresszív filmművészet befolyásolta stílusvilágát. Két fő forrása van a művész képi világának: egyik az antikvitás kultúrája-bölcselete, másik a lengyel diákévek során megszeretett filmművészet. Képei közül jó néhány modern stílusjegyekkel rendelkezik, egyes különleges képei pedig a fotótechnika és a festészet házasításának szüleménye. Érdekes, hogy a művész önmaga volt a modell, sok képében felfedezhetjük arcát, olykor kissé elváltoztatva. Sok festménye készítésekor Gémes a saját családtagjait használta modellül – árulta el ezt az érdekes életrajzi elemet a publikumnak a kiállítást megnyitó Biczó Gábor.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett Bálint Sándor életrajzában és művészetében is tetten érhető a mély vallásosság és a szakrális műalkotások iránti szeretet. A szegedi születésű Bálint Sándor művészetének fókuszában egyrészt a népi katolicizmus, másrészt a keresztény humanizmus állt – emelte ki Viga Gyula etnográfus, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese. A művész hagyatékának gondozója, N. Szabó Magdolna a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa rendezte a festőművész képgyűjteményéből összeállított kiállítást.

Búzafalvi Tamás

Fotók ITT:

és ITT: