Többek között erről is döntöttek pénteken, Kazincbarcikán, a soron következő képviselő testületi ülésen.
Még 2009. szeptember 25.-én határozott úgy Kazincbarcika Önkormányzata, hogy 30 millió forintos pályázati alapot hoz létre a költségvetési céltartalék terhére, amelyre szeptember 28 és október 15-e között pályázhattak azok a vállalkozások, akik megfeleltek a kiírás feltételeinek. A támogatás feltétele többek között az volt, hogy érintettek vállalják: legalább hat hónapig megtartják a pályázat időpontja előtti foglakoztatási létszámukat. A pályázat konstrukciója: a hat hónapos foglalkoztatáshoz a minimál bér (a munkáltatót terhelő járulék nélküli) 30 százalékát lehetett elnyerni. A 2009. október 29.-ei képviselő testületi ülésen 23 pályázó támogatásáról döntött 6 és fél millió forintértékben.
Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere arról beszélt, a pályázati alappal nemcsak a helyi vállalkozóknak segített az önkormányzat, hanem rajtuk keresztül a kazincbarcikai családokat is támogatatta. A döntés értelmében 44 munkavállaló munkahelyét tudták megőrizni hat hónapon át. Bár a válság makroszinten enyhülni látszik, Kazincbarcikán, helyi szinten ez még nem érzékelhető. A visszajelzések azt mutatták: szükség van a pályázat szélesebbre nyitására és újra meghirdetésére. Ezért a képviselők úgy döntöttek, 15 millió forintot különítenek el a 2010-es évi költségvetés céltartalékából erre a pályázati alapra. A kiírás jelenlegi feltételeiről a www.kazincbarcika.hu-on tájékozódhatnak az érdeklődők.
Elfogadták a képviselők Kazincbarcika Közfoglalkoztatási tervét. Az előzetes számítások alapján 70 millió forintot tartalékol erre a programra a költségvetésében 2010-ben az önkormányzat. A közfoglalkozás megszervezése 2010-ben is az Arborétum non-profit Kft feladata. Az idén is külön megállapodással lehetőség nyílik arra, hogy az kazincbarcikai önkormányzat által működtetett intézményeken túl BAZ Megyei közgyűlés által fenntartott oktatási intézményekben, a DE-OEC Kazincbarcikai Kórházában, és az Észak-magyarországi Hulladékgazdálkodási Zrt-ben is dolgozzanak a közfoglalkoztatottak.
Tovább folytatódik Kazincbarcikán a társasházi lakóépületek felújítási, energia megtakarítási programja. 2007 és 2009 között összesen 820 lakás újult, illetve újul meg Ezek a lakások az úgynevezett ipari technológiával készült panel épületek voltak. Nem volt azonban lehetőség arra, hogy a hagyományos téglából épült lakások pályázzanak energia megtakarítási programra. Ebben az évben, az úgynevezett Tégla Program keretében erre az állami pályázatra is van lehetőség.
A képviselők döntöttek arról, hogy az elkövetkező öt esztendőben évenként 15 millió forintot különítenek el a tégla program önkormányzati támogatására. Így 200 lakás energiatakarékos korszerűsítése valósulhat meg. Az önkormányzati támogatás finanszírozása megegyezik a panel program konstrukcióval. Ennek a lényege, hogy a lakóközösségek 1/3-os állami támogatás mellett a beruházás 2/3-át hitelből finanszírozzák úgy, hogy az önkormányzat ehhez a hitelekhez járul hozzá öt éven keresztül, hozzáadva a beruházás 1/3-a költségét. A konstrukció előnye, hogy jóval több épületet tud így finanszírozni az önkormányzat, mintha egyszerre kellene kifizetnie a hozzájárulást.
Pályázatot nyújt be az önkormányzat a Kazincbarcika Összevont Óvodák Alsóvárosi Körúti Tagóvoda épületének a nyílászárók cseréjére. A megpályázott összeg 20 millió forint, amelyhez 5 millió forint önrészt szavaztak meg a képviselők.
Határoztak a képviselők az Irinyi János Szakközépiskola és Kollégium főépületi homlokzatának építészeti munkáiról is. Az épület említett része kritikus állapotú, ezért még 2009-ben foglalkoztak a képviselők azzal, hogy szakértők bevonásával készüljenek alternatív javaslatok a felújításra. Bár az iskola megyei fenntartású, az épület azonban Kazincbarcika Önkormányzata tulajdona. Pénteken arról döntöttek, hogy két ütemben valósul meg a felújítás, amelynek várható összköltsége 48 millió forint. Az első ütem 2010 második negyedévben valósul meg.