Ugrás a tartalomra

Miskolci Vénusz – Belichanka-NPU 1-5 (2-0)

Létrehozva
2010 január 27.: sikeres szervezési munkák után létrejöhetett a Magyar harmadik helyezett és az Ukrán bajnok közötti barátságos mérkőzés, ami az ukránok sikerét hozta. A mérkőzést megelőzően mindkét csapat örömteli programon vett részt, míg a miskolciak az év sportolója és az év csapata átadáson voltak, addig az ukrán csapat legkiválóbbika: Alina Gorobets a tavalyi év legjobb futsal játékosa címet vehette át.
A Vénuszok legjobbika Csepregi Gabriella betegség miatt hiányzott a házigazdák csapatából, de ennek ellenére a miskolci csapat bátran vállalkozott a kihívásra. A Miskolciak dolgát az is nehezítette, hogy két az NB1-es csapatban is játéklehetőséget kapó játékosok hiányát két 13 éves utánpótlás tehetségnek kellett pótolnia. A mérkőzést végig a Belichanka-NPU irányította, sorozatos próbálkozások eredményeként 2 gólt rúgtak a Miskolc kapujába. A félidő végéig nem született több gól, amiből a hazai csapat nagyszerű védekezése volt leszűrhető.

A második félidőben is az ukrán hölgykoszorú kezdeményezett többet, ami további gólokban is megmutatkozott. De bizonyára nagyobb vereség is lehetett volna, ha a védelem mellett a Vénuszos kapus, Kiss Dalma nem hozza a bravúrokat bemutató formáját. A becsület gólt a miskolciak 15-öse, Garadnai Erika szerezte, aki ezzel a találattal állította be az 1-5-ös végeredményt.

A mérkőzést követően közös fotók készültek a két csapat tagjaival. A mérkőzés végén több hazai játékos teljesítménye is kiemelhető volt, mint például a fegyelmezett játékot bemutató Váradi Cintia, a gólt lövő Garadnai Erika és a bravúrozó Kiss Dalma.Az ukrán elitgárda eredeti céljukat is sikeresen teljesítették, hiszen ők nyerték meg az 1. Hétkúti kupát.

Ezzel a kupagyőzelmükkel megszerezték a harmadik magyarországi trófeájukat is, hisz a legutolsó két tolnai Thelena kupát is hazavitték Ukrajnába.

Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz: Kiss, Kovács, Garadnai, Szőke, Váradi csere: Rondzik, Mayer, Samu, Lengyel, Ivanics, Juhász, Mikó
Edző: Sárréti Géza

Belichanka-NPU: Melnychuk, Lukyanenko, Pavlenko, Broad, Oleinik, Gorobets, Wide, Sheremet, Skryplenko, Konarovskaya C, Bazilevskaya, Prokopenko, Dubitskaya, Forsyuk
Edző: Volodymyr Kolok

Gólszerző: Garadnai ill. Sheremet, Wide, Broad, Gorobets, Bazilevskaya

Játékvezetők: Pápai, Varga

Nézőszám: 150

Sárréti Géza: Egy szimpatikus, jó csapat ellen játszhattunk, külön örülük a saját csapatom pozitív hozzáállásához. Több ilyen mérkőzésre lenne szükségünk, hogy fejlődni tudjunk.

Volodymyr Kolok: Két különböző csapat játszott, a miskolciak nagyon fiatalok, nekem pedig van néhány nagyon hosszú ideje futsalozó játékosom, akik megnyerték a mérkőzést. A miskolciakon kicsi félelmet éreztem. De biztos vagyok abban, hogy ha keményen dolgoznak, akkor 1-2 év múlva nagyon jók lesznek.