Ugrás a tartalomra

Tanévnyitó a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában

Létrehozva
Elkezdődött meg a 2010 és 2012 között folyó keresztévfolyamos képzés a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában. Az intézményben mától összesen 120 leendő rendőr kezdi meg kétéves tanulmányait.
- Az önök munkáján keresztül gyakorlatilag az egész rendőrségről fognak képet alkotni - ez a felelősség a munkájuk során végig elkíséri önöket - ezekkel a szavakkal nyitotta meg a tanévet Horpácsi Ferenc, az Országos Rendőr-főkapitányság Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztályának vezetője. A rendőrség évek óta komoly létszámhiánnyal küzd, ezért is fontos, hogy minél többen válasszák ezt a hivatást.

Ahogy az ország másik három rendészeti szakközépiskolájában, úgy a miskolciban is évek óta négyszeres-ötszörös a túljelentkezés. A többéves kihagyás után újraindult keresztféléves képzésre is több mint ötszáz jelentkezőből került be az a 120 diák, aki a mai nappal megkezdheti két éves tanulmányait az intézményben. Szükség is lesz rájuk, hosszú évek óta kevés a rendőr, nemcsak Miskolcon, hanem egész Magyarországon is. Pedig lenne munkájuk bőven, a rendőri állomány feltöltéséhez azonban megfelelő anyagi, és szakmai háttér is szükséges.

rendoszak2.jpg

A Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában tanulmányait megkezdő 120 újonc legtöbbje, a két éves képzés után valószínűleg elkerül Miskolcról, általában oda vezénylik őket, ahol a legnagyobb szükség van a rendőrökre.