A Vén Diófa étterem udvarán szombaton hagyományos, de EU-konform disznóvágással kezdődik a mulatság, amelyen szalmás perzselés és hentesbemutató is lesz, de természetesen kóstolhatnak szúró pálinkát is az érdeklődők. A szervezők három éve azért hozták létre a rendezvényt, hogy a bérházakban élők is megismerkedhessenek a régi disznóvágás hangulatával.
A szúrópálinkát az idén a DVTK játékosainak társaságában fogyaszthatják el az érdeklődők és elsőként koccinthatnak a 100 éves születésnapját ünneplő csapatra. Az idei év különlegessége, hogy a rendezvényhez kapcsolódik a Hazai Pékség is, így a disznótoron résztvevők bepillantást nyerhetnek abba, régen hogyan sütötték a kenyeret. Emellett ropogós pogácsák és házias ízek várják az érdeklődőket. A szervezők a nagy hidegre való tekintettel idén nagy hangsúlyt fektetnek az italokra, ezért meghirdették az első Diósgyőri bormustrát. A borok és a nevezés leadásának határideje péntek este hét óra. Az amatőr borászok nedűit szombaton szakértő zsűri kóstolja és bírálja majd. A főételek és a finom italok mellett pedig az ország tortáját is megkóstolhatják az érdeklődők.
A jó hangulatról a Számadó zenekar és Nagy Feró gondoskodik majd, de lesz számos gyermek és kézműves foglalkozás is szombaton a Vén Diófa étterem udvarán.