A pálya bontására azért volt szükség, mert tűzvédelmi okokból nem felelt meg az előírásoknak. A tűzoltóság munkatársai tavaly egy bejárás alkalmával szembesültek azzal, hogy az épület egyik kiürítési útvonalán helyezték el a futópályát. Ekkor az intézményt felszólították, illetve 100 ezer forintos tűzvédelmi bírságot is kiszabott a hatóság a pálya megszüntetésére, de eddig ez nem történt meg, pedig tűz esetén ez veszélyeztetné az erre menekülő embereket, hiszen nagyon gyúlékony anyagról van szó.
Emellett számos hiányosságot észleltek a tűzoltók, amíg ezeket nem pótolják, addig a tűzoltók nem járulnak hozzá sport és egyéb rendezvények tartásához a Sportcsarnokban. A falemezeket szerdán elszállították, azt viszont, hogy mi lesz a sorsa az 55 méteres rekortánpályának, egyelőre nem lehet tudni. Addig a diákok a mínusz 10 fokban edzenek a diósgyőri stadionban.
Fotók ITT:
A korábban leégett Budapest Sportcsarnokban található 200 m-es atlétika pályáról megmaradt futópályát használták itt Miskolcon.
55 méteres pályán, 4 sávban
Magasugrás, rajtolás, sprintelés, szökdelés – minden nap edzettek a diákok, iskola befejezése után 50-60 diák edzett itt hetente
De nemcsak az atléták használták: a női futsall csapat, a jégkorongozók, floorballozók,
Diósgyőri stadionban a mínusz 12 fokban edzenek majd, egyelőre még nem tudják, hogy hova kerül majd ez az 55 méteres pálya, addig mindenesetre
Biztonságtechnikai bejárás során tapasztalták ezt
ATMO 01:48:20 Gátak vannak itt, magasugróléc – 01:48:25
A Sportcsarnok raktárában tárolt kellékeket is el kell innen szállítani.
Reko
130-140 kg – visszakerülnek a diósgyőri gyár raktárjába.