Mint mondta, az LMP átgondolt fejlesztési stratégiával visszaadná a vidéki élet méltóságát, egészséges, élhető településeket szeretne, új, környezetbarát munkahelyekkel. Megállítanák a korrupciót, kampányuk finanszírozása is átlátható, nyomon követhető. A párt programjában fontos szerepet kap a szolidaritás, mindenkinek esélyt kívánnak adni a felzárkózásra, felemelkedésre.

Mile Lajos, az LMP országos választmányának tagja úgy fogalmazott: két fő ellenségük a kiábrándultság és a megszokás. Nagyon sokan kiábrándultak a politikából, a közéletből, és nem hisznek benne, hogy ezt másképp is lehetne csinálni. - A jelenlegi politikai garnitúra bebizonyította, hogy valóban nem képes már a megújulásra. Az LMP elsősorban azoknak a szavazataira számít, akik elutasítják a kialakult politikai gyakorlatot, ugyanakkor nem a szélsőséges válaszokban, megoldásokban keresik a kiutat a jelenlegi problémákból - emelte ki Mile Lajos, elmondva: a párt tagsága napról napra növekszik, tagszervezeteikhez sok száz önkéntes és több ezer szimpatizáns tartozik. - Országos hálózatunkat olyan tettrekész emberek alkotják, akik nem a személyes karrierjük érdekében kezdtek politizálni, hanem azért, mert hisznek benne, hogy közös erővel sikerülhet egy boldogabb és igazságosabb Magyarországot teremteni - mondta el a politikus.
Az LMP leendő képviselőjelöltjei: 1. sz. evk: Emődi Zoltán, 2. sz. evk: Zambó Péter, 3. sz. evk: Mile Lajos, 4. sz. evk: Vajda Béla, 5. sz. evk: Kardinál Zoltán, 6. sz. evk: Bari Judit, 7. sz. evk: Dr. Király Bálint, 8. sz. evk: Cziszlavicz József, 9. sz. evk: Bihi Miklós, 10. sz. evk: Koleszár Sándor, 11. sz. evk: Hankó János, 12. sz. evk: Czinke Csaba, 13. sz. evk: Subicz Róbert.