Ugrás a tartalomra

Fesztiválcsekk: új, különleges szolgáltatás

Létrehozva
A 10. miskolci Kocsonyafesztivál egyik új, és különleges szolgáltatásáról, a Fesztiválcsekkről tartott tajákoztatót csütörtökön Rózsa Edit fesztiváligazgató. Mint mondta: a fesztiválokon mindig igyekeztek újszerű ötletekkel, szolgáltatásokkal előállni - olyanokkal, amelyek erősítik a város jó hírnevét, az ide való kötődést, a "miskolciságot".
Ugyanakkor előmozdítják a minőségi szolgáltatásokat, azt, hogy a látogatók számára valóban kellemes, maradandó élményt jelentsen a Kocsonyafesztivál. Remélhetőleg sikeres lesz majd a Fesztiválcsekk bevezetése is, melynek használatával jelentős költségmegtakarítást érhetnek el a fesztivál ideje alatt, és egész február hónapban.

fcsekk2.jpg

- Fesztiválcsekkel egyes szolgáltatók, elárusítóhelyek által biztosított kedvezményeket vehetnek igénybe a látogatók - mondta el Rózsa Edit. - A kedvezményrendszerben részt vesznek szállásadók, vendéglátók, kereskedelmi -, és közlekedéssel kapcsolatos szolgáltatók, kulturális intézmények, rendezvényszervezők, képzőművészek, iparművészek, kiállító helyek, múzeumok, szórakozó helyek, kölcsönzők - és természetesen a Kocsonyafesztivál árusainak meghatározó többsége. A fesztiváligazgató kiemelte a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.-t és a Művészetek Házát, amelyek a legnagyobb kedvezményeket biztosítják a Fesztiválcsekk felhasználóinak.

fcsekk1.jpg

A rendszerbe belépett szolgáltatók 20-50 százalékos kedvezményeket kínálnak. Vásárlás esetén a kedvezmény összegét a Fesztiválcsekkel, a vételár fennmaradó részét pedig készpénzzel lehet kiegyenlíteni. A Fesztiválcsekk-füzet 3.900 forintért vásárolható meg a kijelölt elárusítóhelyeken, felhasználásával ugyanakkor 15 ezer forint összértékű kedvezményeket lehet igénybe venni.
Mint elhangzott: a csekk nem csupán a vásárlók, látogatók számára előnyös. A szolgáltatóknak is lehetőséget kínál, hogy forgalmukat, bevételeiket növeljék, szolgáltatásaikat népszerűsítsék - így összeköti azokat akik a minőségi szolgáltatásokat igénylik, azokkal akik ezeket a szolgáltatásokat nyújtják.

fcsekk.jpg

A Fesztiválcsekk kizárólag 2010 februárjában használható fel a minősített beváltóhelyeken, amelyek garantáltan színvonalas szolgáltatásokat kínálnak. Minden esetben maximum az adott beváltóhely által kínált kedvezmény mértékéig lehet csekkel fizetni. A beváltóhelyeket "Fesztiválcsekk beváltó hely" matricával jelölik.

Fesztiválcsekk elárusító helyek: Diák Iroda – Miskolci Egyetem (Miskolc – Egyetemváros), Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ (Miskolc, Árpád utca 4.), Diósgyőri vár (Miskolc, Vár u. 24.), Kocsonyafesztivál Fesztiváliroda (Miskolc, Kossuth 4.), Herman Ottó Múzeum Kiállítás Épülete (Miskolc, Papszer út 1.), Ifjúsági és Szabadidő Ház (Miskolc, Győri kapu 27.), Inform Média Kft ügyfélszolgálata (Miskolc, Zsolcai Kapu 3.), Művészetek Háza jegypénztár (Miskolc, Rákóczi utca 2.). Minderről a Fesztiválcsekk katalógusban, a Kocsonyafesztivál és a Fesztiválcsekk honlapján találhatók részletes információk