A MIHÕ Kft. összehasonlította a 2009. február, valamint a 2010. február hónapokban (átlagos nagyságú, szociális támogatásban nem részesülő, és nem korszerűsített lakás) kibocsátott távhőszolgáltatási számlának összegét. Mint Móricz Józseftől, a MIHÕ energetikai és környezetirányítói divízióvezetőjétől megtudtuk, jó hír a díjfizetőknek, hogy Miskolcon a tartósan hideg időjárás ellenére is a jelenlegi, 2010. február havi számla az egy évvel korábban kibocsátott számlától egy átlagos méretű lakás esetén nagyjából bruttó 5000 Ft-tal alacsonyabb összegű. Ez a kevesebb összeg attól függően változik, hogy milyen méretű a lakás, valamint mennyi használati melegvizet fogyasztott a család, és milyen mértékű állami szociális alapú támogatást kap.
A költségcsökkenés annak köszönhető, hogy a MIHÕ Kft. javaslatára az önkormányzat 2009. októberétől a fűtési hődíjat 380 Ft/GJ-lal, a vízfelmelegítési díjat pedig 87 Ft/m3-el csökkentette. Ezen kívül a távhőszolgáltatás általános forgalmi adó kulcsa 2009. augusztus hónaptól tizennyolc, majd ezt követően 2010. januártól öt százalékos mértékre változott.
A távhőszolgáltatás alapdíja és hődíja 2010. január elsejétől nem változott, a MIHÕ Kft. költségtakarékos gazdálkodásának köszönhetően.
A MIHÕ Kft. továbbra is javasolja a távhőszámla fűtési hődíj költségének további csökkentése érdekében a panel- és ÖKO programban történő mielőbbi részvételt. Az ÖKO programmal a lakásonkénti fűtésszabályozás kiépítésével az épületbe beadott hőmennyiség, – ezáltal a hődíj költsége – 10-20 százalék közötti mértékben csökkenhet.
A panelprogram keretében korszerűsített épületek esetében pedig már 50%-os fűtési hőmennyiség-csökkenés, illetve költségmegtakarítás is elérhető átlagosan, lakóépületenként. Az egyes lakások megtakarításai természetesen attól függenek, hogy mennyire használják a radiátorokra felszerelt hőfokszabályzó szelepeket.
A MIHÕ Kft. a maga területén mindent megtesz annak érdekében, hogy folyamatosan a lehető legalacsonyabb díjtételekkel szolgáltathasson. Mint azt Móricz József elmondta, a lakóközösségeknek is közre kell működniük azzal, hogy a tulajdonukban lévő fűtési rendszert szabályozhatóvá teszik, az épületet pedig szigetelik, a nyílászárókat kicserélik anyagi lehetőségeik függvényében. Ezért is javasolja a MIHÕ Kft. már évek óta a pályázati lehetőségeken keresztül a vissza nem térítendő támogatások igénybevételét.
A MIIHÕ Kft. továbbra is szakmai tanácsadással segíti a lakóközösségek fűtéskorszerűsítési törekvéseit.