Ugrás a tartalomra

Útjára indult a Közös tudás projekt

Létrehozva
A hátrányos helyzetű kistérségekben élők életminőségének és munkaerőpiaci lehetőségeinek a javítása céljából indítottak Közös tudás néven programot.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai, Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet együttműködve az edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Szekrényessy Árpád Múzeummal az Európai Unió támogatásával valósítaná meg a projektet. A nyitókonferenciát tegnap tartották Miskolcon.

A 2009 júliusában indult, két éven át tartó Közös tudás program Edelény, Hidasnémeti, Mezőcsát, Sajókaza, Tiszakarád településeket, valamint az edelényi, a mezőcsáti, az észak-abaúji és a bodrogközi kistérségeket érinti. Feladata, hogy olyan felnőttképzési formákat és lehetőségeket alakítson ki, amelyek hozzájárulnak az itt élők életkörülményeinek javításához, növelik a térség népességmegtartó erejét – vázolta a projekt lényegét Budai Erzsébet. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai, Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet igazgatója elmondta: segítséget kívánnak adni a közösség igényeire épülő, munkahelyteremtő közösségi vállalkozások létrehozásához is, amely tematikához célzott felnőttképzési tananyag készül.

A Közös tudás programhoz kapcsolódva elsőként közösségi mentor képzés indul Miskolcon és a Bodrogközben. A tanfolyamon részt vevők együttműködésével egymást segítő térségi közösségi hálózatok alakulhatnak ki – említette az egyik legfőbb célt a projekt felelőse, Molnár Aranka. Szorosan kapcsolódik ehhez a Közösségi vállalkozások alakítása és működtetése elnevezésű képzés – folytatta –, amelyet a projekthez kapcsolódó térségek igényeihez igazodva alakítottak ki. A képzésen hasznosítható tudást kapnak az érdeklődők a civil együttműködésen alapuló vállalkozási formákról, munkahelyek létrehozásáról és fenntartásáról.

A Közös tudás projekt fontos részeleme a helyi tudás feltérképezése. Ebben a munkában a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszéke működik közre. A kutatás arra ad választ, hogy a térségben élők milyen hagyományos és modern ismeretek birtokában vannak jelenleg – mondta Dr. Kotics József tanszékvezető. A felmérés eredményeiből tankatalógus, településenkénti lista készül, amely összesíti, hogy egy adott közösségben ki és milyen ismeretek birtokában van, ki és mit tudna abból másoknak átadni, illetve milyen ismereteket sajátítana el a jövőben. Az elsőként az edelényi kistérséghez tartozó 49 településen elvégzett felmérés elemzéséből dr. Kotics József azt a következtetést vonta le, hogy a kistelepüléseken élő emberek kellő motivációra hajlandóak élni a közösségi tanulás lehetőségével, kimozdíthatók abból az apátiából, amelyet a hátrányos helyzetű lét a számukra jelenleg jelent.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai, Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet az országban elsőként nyert el két közösségi pályázatot. A Közös tudás mellett elindult a Hagyomány, tehetség, korszerűség elnevezésű program is, amely az ózdi és az edelényi kistérséggel együttműködésben valósul meg. Ez a klasszikus közművelődési területek fejlesztése mellett foglalkozik többek között a digitális ismeretek terjesztésével, kiállítások és konferenciák szervezésével, Szendrő és Szendrőlád településeken pedig a roma kézműves hagyományok felelevenítésével – ismertette Kolostori Gábor, a Közművelődési Intézményegység vezetője. Az uniós forrásokból megvalósuló két programok a megye egész területét érinti.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet