Ugrás a tartalomra

Időjárás előrejelzés

Létrehozva
Várható időjárás az ország területén szombat estig: Nagyrészt borult idő lesz, inkább csak keleten szakadozhat fel időnként a felhőzet. Kezdetben főként nyugaton valószínű elszórtan kisebb eső, néhol ónos eső, fagyott eső, hószállingózás, majd késő estétől a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, amelyet hajnaltól mind több helyen havazás vált fel. Néhol átmenetileg ónos eső is előfordul.
Holnap napközben a csapadék fokozatosan északkelet felé terjed, a középső országrészben havazás ígérkezik, keleten, északkeleten eső, havas eső, hó egyaránt lehet. Főként délnyugaton nagy mennyiségű hóra kell számítani. A keleti, délkeleti szél időnként megélénkül, elsősorban a Dunántúlon többfelé meg is erősödik, és ott holnap délutántól hófúvás is várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, északkeleten kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton -2 és +3 fok között valószínű.

Távolabbi kilátások vasárnaptól szerdáig: Eleinte borult lesz az ég, többfelé számíthatunk havazásra, majd helyenként felszakadozik a felhőzet, és már csak elszórtan lehet hózápor. Az időszak végén ismét túlnyomóan borult idő lesz, és egyre többfelé várható csapadék; nyugaton havazás, középen havas eső, havazás, keleten eső, havas eső valószínű. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 0, -5, majd -4, -10 fok között, a vastag hóval borított, kevésbé felhős helyeken -10 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet +3, -4 fok között valószínű.

Orvosmeteorológiai jelentés: Fokozatosan hidegfronti hatás okozhat fejfájást, álmatlanságot, vérnyomásingadozást. Csökken a koncentrálóképesség.