A DVTK-Vénusz tizennégy győzelemmel, valamint egy-egy döntetlennel és vereséggel az első helyen zárták az alapszakaszt a tizenhárom győzelmet és három vereséget számláló Tolna-Mözs előtt. A két vidéki csapat jutott a döntőbe is: a miskolci alakulat a Ferencvárost búcsúztatta kettős győzelemmel az elődöntőben (4–1 otthon, 4–3 idegenben), a Tolna pedig három mérkőzésre kényszerült az Univerzum-Aramis ellen (5–1, 3–5 és 9–2).

A finálé hétfőn Miskolcon kezdődött. Az összesen tíz válogatottat felvonultató összecsapást Hollósy András, a DVTK szpíkere és a Diósgyőr-induló vezette fel, ekkorra már az ultrák is felálltak, a jó hangulat tehát garantált volt. A mérkőzés elején a hazaiak voltak aktívabbak, előbb Csepregi Gabriella, majd Újvári Krisztina próbálkozott, majd ismét ez a duó szerezhetett volna gólokat – Vincze Anikó azonban hárított. Az első vendégkísérletre az ötödik percig kellett várni, de Nagy Tünde magabiztosan ölelte magához a labdát. A küzdelemre az első perctől fogva nem lehetett a panasz, főleg a vénuszos lányok csúsztak-másztak minden labdáért, de a gól csak nem jött össze még ziccerből sem a félidő feléig. Ekkor a csapatkapitány Csepregi betalált, de oldalbedobásból, ez pedig itt szabálytalan.
A 16. percben aztán megtört jég, Újvári Krisztina egy lecsorgó labdát hat méterről, ballal a bal alsóba lőtt. Hamar jöhetett volna az egyenlítés, de Nagy Tünde ziccert fogott, majd másodszor is túljárt Schottlauer eszén. Egy perccel a félidő vége előtt egy remek Bernáth-Újvári összjáték után növelhették volna előnyüket a diósgyőriek, de Vincze nagyot védett, másodpercekkel később azonban már nem volt esélye: Újvári belőtte második gólját is. Így 2–0-s hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőt ott folytatták a lányok, ahol abbahagyták: a Vénusz támadt, a Tolna pedig az ellentámadásokra épített. Mégis egy vénuszos kontra hozta meg a harmadik gólt: Újvári ballal, közelről a rövidbe lőtte a labdát úgy, hogy Vincze csak beleérni tudott. 3–0! Kettő perc sem telt el, és ismét örülhetett a diósgyőri publikum: ezúttal messziről adott kötényt a vendégkapusnak az immár négygólos (!) Újvári Krisztina. Nem késett Laki Zoltán időkérése sem, a jelentős hátrányban lévő Tolnán csak a csoda segíthetett.
A 34. percben aztán szépített a Mözs: Hodován passza után Schlotthauer Renáta gurított a kapuba, de ezután már nem változott az eredmény, nyert a Vénusz, megtéve az első lépést a történelmi siker felé: vezet a párharcban!
DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont – Tolna-Mözsi FSE 4–1 (2–0)
Miskolc, Generali Aréna, 600 néző. V: Pápai Z. , Nagy R., Szuromi V.
Vénusz: Nagy T. – Csepregi, Váradi, Bernáth, Újvári. Csere: Szőke, Ivanics, Rondzik, Miliczki, Mikó, Garadnai, Papp (k). Vezetőedző: Sárréti Géza.
Tolna-Mözs: Vincze – Ganczer, Hodován, Szekér, Godvár. Cs: Simon, Schlotthauer, Fábián, Folk. Vezetőedző: Laki Zoltán.
Gól: Újvári (16.p., 20.p., 26.p. és 28.p.), illetve Schlotthauer (34.p.).
Statisztika: DVTK-Vénusz – Tolna-Mözs
Lövés (kapura): 27 (19) – 14 (10)
Sarokrúgás: 10-3
Szabálytalanság: 6-3
Védés: 8-14
Soós P.
fotó: Juhász Á.