– Kevesen tudják Miskolcon rólad, hogy egy világbajnoki címet birtokolsz, amit tavaly Dublinban szereztél meg. Hogyan kezdődött nálad a súlyemelés, mint versenysport?
– Eleinte nem kifejezetten foglalkoztam a fekvenyomással, de testépítőként már a középiskolában is részt vettem versenyeken, több-kevesebb sikerrel. Kellett egy pár év kihagyás, hogy újra tudjam kezdeni sport karrieremet, ugyanis váltottam, a testépítésről, a fekvenyomásra, és már tudom: jól döntöttem. Először 2010. március 28-án indultam hivatalos versenyen, azért is emlékszem a pontos dátumra, mert ezen a tornán sikerült nyernem, és elképesztő motivációt éreztem akkor. Ez után egy tehetségkutató versenysorozatot is megnyertem, amit már a nagyobb megmérettetések követtek. Tavaly novemberben, Dublinban pedig sikerült elérnem eddig legnagyobb eredményemet, a Világbajnoki címet a GPC világszövetségnél. A végjátékban 215kg-ot nyomtam ki, ami elég volt a dobogó legfelső szintjéhez, hiszen a második helyezést elérő Argentin fiú mindössze 180kg-ot tudott teljesíteni.
– A hírek szerint már az öltözőben megmutattad, hogy bizony te az aranyért jöttél…
– Ez valóban így történt, sokan felkapták a fejüket, amikor bemondták, hogy Magyarországról jöttem, hiszen a magyarok kiemelkedőek ebben a sportágban. A bemelegítésnél pedig már érezhető volt, hogy mi lesz az eredmény, ugyanis én azzal a súllyal melegítettem, amivel ők versenyeztek.– Elkezdődött a felkészülés a címvédésre, hiszen ősszel Las Vegasban ismét bizonyítanod kell. Milyen esélyekkel indulsz az idén, és milyen körülmények között készülsz?
– Kőkeményen dolgozom, hogy a címet senki se tudja elhódítani tőlem. A kaszinók városába csak is az arany éremért utazom ki, de szeretnék még egy dolgot elérni, ez pedig a világcsúcs megdöntése. Jelenleg ennél a szervezetnél 232 kg a csúcs, nekem 235 kg a cél. Bemelegítésként a Magyar Kupát már megszereztem, pár hete Tiszaújvárosban sikerült nyernem. Ki kell azonban emelnem, hogy az ellenfeleimmel szemben van egy hátrányom, hiszen ők nagyobb szponzorok által támogatva komolyabb felkészülésen vehetnek részt. Én mondhatjuk azt is, hogy „spártai” körülmények mellett edzem, itt Miskolcon.
Vajtó László