Bazin Géza azt mondja, véleménye szerint ez a körzet a legbonyolultabb Miskolcon. Pereces, Bulgárföld és a Dél-Kilián egy része tartozik a 17-es körzethez. Ami így területében is elég nagy, és összetételében is nagyon vegyes. Ez a képviselőtől is sokrétű gondolkodást és odafigyelést igényel, hiszen teljesen másképp kell kezelni egy panelházas környéket, mint akár már egy téglaépítésű társasházakból álló részt, egy lakóparkot, családi házas övezetet, vagy éppen külvárosi részt – ebben a körzetben pedig minden megtalálható.
A körzet legnagyobb részét Pereces teszi ki, ahol mélyen gyökerezik a bányászhagyomány, ami nem is csoda, hiszen a városrész a bányára épült rá, évtizedekkel ezelőtt itt szinte mindenki a bányából élt. Ez egyben a legnagyobb problémát is előrevetíti, hiszen a bánya már régen nem működik, így nincs, ami „működtesse” a városrészt. Ettől függetlenül a hagyományokat őrzik az itt élő bányászcsaládok.
A nagy esőzés következményei
Minden részen más jellegű problémák keletkeznek, amelyek más típusú megoldást igényelnek. A képviselő számára azonban a legfontosabb a lakók véleménye, amikor hozzálát egy feladat megoldásához, vagy dönt arról, hogy a rendelkezésre álló keretből milyen munkákat végeztessen el. Mivel Perecesen lakik, maga is folyamatosan szembesül azzal, hogy hol mire van szükség.
Pereces is a város azon részei közé tartozik, amelyekben jelentős károkat okozott a 2010-es nagy esőzés, és ahol a károk helyreállítása épphogy befejeződött, a megelőzést szolgáló beruházások pedig még mindig folyamatban vannak. Mivel völgyben lévő városrészről van szó a két évvel ezelőtti katasztrófa rávilágított, hogy mennyire fontos a csapadékvíz-elvezetés, a belvíz kialakulásának megelőzése, a meredek utak aszfaltozása. Akkor ugyanis mindent vitt a víz, amit csak tudott, amikor a meredek utcákon, domboldalakon lefolyt, így a beruházások, fejlesztések meghatározó vonala, hogy a vizet mindenhol el tudják vezetni anélkül, hogy komolyabb gondot okozna.
2011-ben a vis maior támogatásnak köszönhetően elkészült a Bellervölgy utca aszfaltozása, de aszfaltoztak és vízelvezető árkot építettek a Péch Antal, a Lauday és a Faller utcában is. Hét zúzalékos utcában készült csapadékvíz-elvezetés és javították ki a zúzalékot, amely állandó gondot jelent a körzetben, hiszen az eső folyamatosan lemossa a leejtős utcákban, így sziszifuszi munkával kell javítani.
A képviselői alapjából elsősorban olyan beruházásokat igyekszik megvalósítani a képviselő, amely emeli a lakók komfortérzetét, mint mondja ez az utóbbi években inkább csökkent, főleg a zöld területek nem megfelelő gondozása miatt.
Járda, lépcső épült
Tavaly felújították a Debreceni Márton tér lépcsősorát, a Kodály Zoltán utcában megsüllyedt a csapadékvíz elvezető rács, amit szintén kijavítottak. Megemelték a perecesi temető kerítésének lábazatát is, ugyanis 2010-ben a nagy eső után a víz a kerítésen átfolyva a temetőt is elöntötte, ezt szerették volna megelőzni, hogy még egyszer előforduljon. Hét külterületi zúzalékos utcát újítottak fel amiatt, hogy ezeken a részeken is egyre többen élnek életvitelszerűen, és az ő közlekedésüket is segíteni szerette volna Bazin Géza.
A Hérics utcában járda épülhetett ki, az Erenyő utcában pedig szintén a lakások jobb megközelíthetősége érdekében új lépcsősort készítettek korláttal. A Fehér Akác lakóparkban lakossági kérésre áthelyezték a szelektív szeméttárolót, ugyanis a parkolót idén bővíteni szeretnék.

2012-ben is szeretne a képviselő minél több beruházást megvalósítani elsősorban a lakossági igényeknek megfelelően. Így például teljesen fel szeretné újítani a Vilma-forrást és környékét, azt ugyanis egyre többen használják forrásvíz vételezésre, ezért a környezete méltó rendbetételét fontosnak tartja. Szintén fontos a csapadékvíz elvezető árkok és rácsok rekonstrukciója, például a Faller utcában. Folytatni szükséges a zúzalékos utak felújítását, a járda és lépcsőépítéseket, az elhasználódott lépcsősorok felújítását.
Tavaly elmaradt, idén szeretnék
A képviselői alapjából az intézmények támogatását is feltétlenül fontosnak tartja, hiszen ebből a forrásból tudják a rendezvényeiket megtartani, eszközeiket beszerezni. Fontosnak tartja a hagyományok őrzését, tavaly támogatás híján nem tudták megtartani a bányásznapot, ami Perecesen a legfontosabb ünnepnek számít. Bazin Géza reményei szerint idén nem lesz probléma az anyagi háttérrel, és a város támogatása mellett meg tudják rendezni az ünnepséget és megemlékezést.
Visszatérő probléma a Lugas utcában az út állapota, ami évek óta kritikán aluli, folyamatosan próbálják zúzalékolással kezelni, ám az állandó építkezések miatt nehéz megfelelő állapotban tartani. Ennek ellenére idén is felújítják majd, és bíznak benne, hogy előbb-utóbb erre az utcára is aszfalt kerülhet. A temető mellett aszfaltozott parkolót szeretnének kialakítani még, ami szintén jelentős előrelépés lenne a településrész életében.
Horváth I.
fotó: Juhász Á