A Hszinhua hírügynökség Li Ko-csiang és Kövér László találkozója kapcsán arra mutatott rá: Kína készen áll arra, hogy aktívan elősegítse az együttműködést Magyarországgal, kiegyensúlyozottá tegye a kereskedelmet és bővítse beruházásait az országban.A kínai kormányfő első helyettese - mint a hírügynökség kiemelte - emlékeztetett arra, hogy Magyarország a közép- és kelet-európai térségben Kína legnagyobb beruházási központjává vált, és ígéretet tett arra, hogy országa a jövőben is ösztönözni fogja a kínai vállalkozók magyarországi befektetéseit. Ebből a célból pedig pénzügyi támogatást helyezett kilátásba. Szorgalmazta a már szilárd alapokkal rendelkező gyakorlati együttműködés fokozását, s kifejezte: bízik abban, hogy a magyar fél még kedvezőbb feltételeket teremt a kínai vállalatok számára - mutatott rá a Hszinhua.
A China Daily (CD) című angol nyelvű napilap keddi online kiadásában összeállítást közölt a tárgyalásokról. Az újság szerint a pénzügyi válság és a gazdasági növekedés globális lassulása közepette a kínai-magyar kereskedelmi forgalom összege tavaly meghaladta a 9 milliárd dollárt, ami 6,2 százalékos növekedést jelent éves bázison.
Nyilatkozott az angol nyelvű újságnak Kuan Cseng-jüan (Guang Chengyuan) Kína korábbi európai uniós nagykövete, aki úgy vélte, Kína és az EU új tagországai, így Magyarország gazdaságilag kiválóan kiegészítik egymást, az együttműködés tartalékai óriásiak.
MTI

A két ország több együttműködési megállapodást készül aláírni, köztük pénzügyi, agrárkutatási, információs technológiai területeket és a kis és közepes vállalkozásokat érintő dokumentumokat - emelte ki a lap, utalva arra is: Kína kész Magyarországról származó importjának kiterjesztésére például a gépipari, elektronikai és élelmiszeripari termékek területén.