Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, az összeférhetetlenség elkerülése érdekében a borsodi zsaruk helyett a hevesiek végezték a tragédiával kapcsolatos nyomozást, amely felügyeletét ugyancsak a szomszédos megye főügyészsége felügyelt. A nyomozás lezárását követően a rendőrség vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat a főügyészségnek, amely végül négy személy ellen emelt vádat a Miskolc Városi Bíróságon. Az első rendű vádlott az a nő, akinek – ismeretlen okból – a lakásában keletkezett a tűz, a másik három vádlott pedig a panelprogram keretében a középszer 18-20. szám alatti bérház felújítását végző miskolci építőipari cég és az alvállalkozójának a munkatársai.
– Kolláth Sándor bíró az ügy gazdája. Jelenleg a tárgyalás előkészítése zajlik. Még nincs kijelölt időpont – közölte érdeklődésünkre Szabó József bíró, a Miskolci Törvényszék szóvivője. A tárgyalás kezdetét egyelőre megbecsülni sem lehet. – Nem kiemelt ügy, tehát nem élvez soron kívüliséget a tárgyalási rendben. Ilyenkor a beérkezés sorrendjében történik az időpontok kijelölése – tudtuk meg Szabó Józseftől.
A vádlottak szabad lábon védekezhetnek. Az áldozatok családja nehezményezi, hogy a tragédiát követően feltárt hiányosságok ellenére az érintett tűzoltók ellen megszüntették az eljárást, ezért elképzelhető, hogy pótmagánvádas eljárást kezdeményeznek. Amennyiben ez megtörténik, akkor az a büntetőügytől függetlenül, külön, másik eljárásban halad majd a saját keretei közt.
Cs. L.