Ugrás a tartalomra

Megyei döntő atlétáknak

Létrehozva
A diósgyőri stadionban rendezik meg május 7-én, hétfőn az atlétika több próba diákolimpia III korcsoportos versenyzői számára a megyei döntőt. Az eseményen eldöntik a megyei bajnoki címet, és az is kiderül, kik kerülnek be az országos döntő mezőnyébe.
A vetélkedést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács rendezi, a viadal május 7-én, hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődik. A mezőnyben a városkörzeti döntők, és az egyéni összetett verseny győztesei találhatók meg, és ugyancsak rajthoz állhatnak Miskolc város 1-3 helyezett csapatai és egyéni összetett versenyzői, valamint a meghívottak.

A versenybíróság elnöke Madarász János, elnökhelyettese Füstös József lesz. Titkárként Kis Virág dolgozik az esemény sikere érdekében. Az igazolásokat Réz Attila, Czapák László, és Szűcsné Veréb Erzsébet ellenőrzi.

Szerepel a programban a több próba fiú és leány csapat és egyéni összetett. Ennek a számai a következők: 60 méter síkfutás, kislabda hajítás, távolugrás, 600 méteres síkfutás. A csapatok létszáma 5+1 főből áll, de 5 fővel indítható a csapat, és a legjobb 5 eredménye számít. A csapatokban olyan tanulók szerepelhetnek, akik 1999-ben, és 2000-ben születtek.

Az igazolások a tanévre érvényesített diákigazolvánnyal, valamint az internetes nevezési lappal orvosi, és igazgatói aláírással történnek. Diákigazolvány elvesztése esetén fényképpel, igazgatói aláírással és pecséttel ellátott iskolalátogatási igazolást kell bemutatni.  A verseny rendezési költségeit a megyei DST, a részvétel költségeit az iskolák fedezik. Az 1-3. helyezettek érem,  míg az 1-4. helyezett csapatok oklevéldíjazásban részesülnek. Az eredményhirdetésre várhatóan 13 óra körül kerül majd sor.

D. L.