Ugrás a tartalomra

Közösen festenek a lakók az Avason

Létrehozva
Közösségi festést szervez a Dialóg Egyesület az Avason, a lakók közreműködésével a Szilvás u. 9. szám alatt május 5-én. Az akció egy közösségi program része.
kzs_fests_szilvs9_fkuszcsop2.jpgA Dialóg Egyesület újfajta, innovatív koncepciót kialakítva próbál meg válaszokat adni az Avason jelentkező problémákra - nyilatkozta Sélley Andrea elnök. Az Egyesület Nyílt Társadalom Intézet által is támogatott programja három tízemeletes ház lábazatának díszítését célozza  azokban az avasi házakban, ahol a leginkább szükség van a változásokra. - Az új lábazat amellett, hogy esztétikai élményt nyújt, remélhetőleg a társadalmi szolidaritás, és felelősségvállalást erősíti a helyi lakosokban - hangsúylozta Sélley Andrea.

A dekorációs felújító festés a bérházak lakóival közösen tervezve, és kivitelezve történik. A Szilvás utca 9. alatti bérházban a közösségi tervezést elindító kérdőívek is készültek. A válaszadó lakók hozzáállása pozitív volt, örömmel fogadták a kezdeményezést. Számos közösségi beszélgetésen tervezték meg a motívumot, a közös cselekvést. - A festés mellett pedig elindultak az ötletek is, hogyan lehet egyéb pozitív változásokat elérni - mondta még el az elnök.

minap.hu