Ugrás a tartalomra

Lemondott Réthelyi Miklós - utóda Balog Zoltán lesz

Létrehozva
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője csütörtökön magyar újságíróknak Kazahsztán fővárosában, Asztanában, ahol Orbán Viktor vezetésével kétnapos látogatást tesz egy magyar kormányzati-üzleti delegáció.
Réthelyi Miklós utódja a jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságát vezető Balog Zoltán lesz. Balog a felzárkóztatási ügyeket is megtartja, sőt, az egyházügyi államtitkárság is átkerül a Nefmihez, így végképp mamutszervezetté válik az eddig is legnagyobbnak számító csúcsminisztérium; az oktatással, egészségüggyel, kultúrával, szociális és családügyekkel, illetve sporttal együtt így ugyanis már hét önálló területet felügyel majd a tárca, illetve az azt vezető miniszter.

A kinevezés érdekessége, hogy Balog Zoltán neve már tavaly felvetődött Réthelyi Miklós utódaként, akkor azonban az államtitkár csak azzal a feltétellel vállalta volna el a feladatot, ha a tárca kettéválhatott volna egy oktatási, kulturális illetve felzárkóztatási és szociális ügyekkel foglalkozó humán-, valamint egy  önálló egészségügyi minisztériumra, de Orbán Viktor nem akarta szétbontani az intézményt. A tárcát eddig vezető Réthelyi Miklós távozása lassan már egy éve napirenden volt: a múlt év nyarán, az Operaház főigazgatójának kinevezéséből fakadó konfliktusa után benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, Orbán Viktor azonban akkor nem fogadta el, és utána sem sietett lecserélni az azóta már többször is nyugdíjba kéredzkedő minisztert.

Valószínűleg az erőforrás-minisztérium államtitkárait is érintheti majd az átalakítás: információink szerint ugyanis Balog Zoltán szabad kezet kért a miniszterelnöktől a rendrakásra. Az [origo] forrásai az esetleges államtitkárcserék közül a leggyorsabbnak és legbiztosabbnak Szőcs Géza leváltását nevezték. A kultúráért felelős, eddig is sokat bírált államtitkár Orbán Viktor mellett, a Miniszterelnökségen kaphat majd valami szimbolikus pozíciót. A legneccesebb ügynek "a KDNP-s államtitkárok megpiszkálását" - legfőképpen Hoffmann Rózsa esetleges eltávolítását nevezték forrásaink, az oktatási államtitkárt korábban ugyanis több alkalommal megvédte és elmozdíthatatlannak nevezte a miniszterelnök.
A Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokért felelős Fellegi Tamás helyét veszi majd át április végétől, és ő tartja majd a jövőben a kapcsolatot a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel.

A váltás - illetve a kormányátalakítás - bejelentése információink szerint ugyanakkor nagyban függ attól, hogy megkezdődnek-e addig a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az EU delegációjával a Magyarországnak nyújtandó készenléti hitelkeretről, a miniszterelnök környezetében ugyanis információink szerint jövő hétre várnak előrelépést az ügyben. Addig azonban, amíg a pozitív fordulat be nem következik, nem cserélik le a fejlesztési minisztérium vezetőjéből novemberben tárca nélkülivé lett minisztert.


Varga Mihály helyét a Miniszterelnökségen információink szerint Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője veszi majd át, a hivatalnál azonban további két államtitkár is munkába áll: Szijjártó Péter, a kormányfő eddig államtitkári rangban, de miniszterelnöki biztosként dolgozó szóvivője kilép majd a miniszterelnöki szócső szerepéből, és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár lesz, illetve államtitkári rangot kap a Miniszterelnökségen eddig tanácsadóként foglalkoztatott Győri Tibor is. A Mahir egykori vezérigazgatója, a Fidesz korábbi jogtanácsosa - ahogy eddigi pozíciójában - ezután is a jogi ügyeket viszi majd a szervezetnél.

MTI