Ugrás a tartalomra

Népkerti időutazás, Szinyei Merse Pál nyomdokain

Létrehozva
Szinyei Merse Pál albuma, Dobrossy István helytörténeti munkája, valamint divattörténeti, viselkedéstörténeti leírások alapján rekonstruálták kedden a Népkertben a régi, békebeli majálisok hangulatát. A múlt századelő "korzó-divatját" a Miskolci Kulturális Központ Ady Endre Művelődési Házának "Várkommandó" elnevezésű művészeti csoportja jelenítette meg.
majalis_nepkert_120501_ja_8.jpg
Minderről Gonda Erika főszervező tájékoztatott, aki elmondta: Szinyei Merse Pál volt a múlt századelő egyik legismertebb portréfestője. Alkotásait áttanulmányozva értékes információkat lehet nyerni az adott kor közösségi divatjáról, szokásairól is. Dobrossy István könyve pedig arról szolgált értékes és érdekes adalékokkal, milyen szerepet töltött be régen Miskolc társadalmi életében a népkerti "korzó", milyen szokások és divatok kötődtek ehhez a helyszínhez. Ma már kicsit nehezen hihető, de még az is meg volt szabva, az etikett szabályai szerint, milyen ruhadarabokat illett viselni a vasárnap délutáni korzózás közben, a férfiak zsakettjétől a hölgyek fodros napernyőjéig.

majalis_nepkert_120501_ja_15.jpg

Gonda Erika szerint nagyon sikeres volt a régi, polgári majálisok hangulatát megidéző kezdeményezés. Több ezren látogattak ki a Népkertbe, szemlátomást jól érezték magukat. A Miskolc Holding tagvállalatai is segítették a lebonyolítást: a MIVÍZ például lajtoskocsival volt jelen, hogy igény szerint biztosítsa az ingyenes felfrissülést. A belvárosi helyszín azt is lehetővé tette, hogy egy-egy család a programok közben esetleg hazamenjen, majd visszatérjen, nem kellett közben hosszasan utazni. Szeretnék rendszeressé tenni a vasárnap délutáni, kulturális programokat a Népkertben, ehhez a Vigadó is partner - lehetőség szerint térzenével is idéznék a régi korzók hangulatát.

majalis_nepkert_120501_ja_26.jpg

Tánczos Tamás, a Miskolci Kulturális Központ megbízott igazgatója arról szólt, hogy a múlt századelő "korzó-divatját" a központ Ady Endre Művelődési Házának "Várkommandó" elnevezésű művészeti csoportja jelenítette meg kedden, akik a diósgyőri vár középkori forgatagában is közre szoktak működni, ugyancsak korhű ruhákban. Az egyetemistákból álló, amatőr színész-művész csoport 17 párral volt jelen a népkerti majálison. A korabeli kosztümöket a Miskolci Nemzeti Színház jelmez- és kelléktára biztosította.

Szepesi S.