Ugrás a tartalomra

Változások a területfejlesztésben

Létrehozva
Változások a területfejlesztés intézményrendszerében: régiók, megyék, járások/kistérségek címmel tartott értekezést a Magyar Akadémiai Bizottság regionális munkabizottsága csütörtökön délután a MAB-székházban.  
Mengyi Roland  a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke vitaindító terfejl_mengyi120503_csl.jpgelőadásában emlékeztetett az önkormányzati törvény módosításának keretében végrehajtott változásokra, amelyek jelentős mértékben érintették a megyei önkormányzatokat. Az új struktúrában a megyék alapvető szerepet fognak betölteni az egységes fejlesztéspolitika kialakításában. A feladatátadás ( másik irányba az intézményrendszer átadása) az év elején megtörtént. Az átalakult megyei önkormányzatok területi tervezési feladatai közé tartozik többek között az országos tervekkel összhangban a megye fejlesztési stratégiájának és programjának az elkészítése. Ezen túlmenően gondoskodniuk kell a területrendezési illetve a településrendezési tervek összhangjáról.

Mengyi Roland kiemelte, hogy a terveknek illeszkedniük kell az EU következő, hét éves pénzügyi keretéhez, amely rögzíti, hogy az egyes tagországok milyen forrásokra jogosultak. Egyelőre azonban még ez sem dőlt el. Jelenleg ott tartanak, hogy a 27 tagország kérdéseket tesz fel… Várakozása szerint az idei év második felében várható a pénzügyi keretek jóváhagyása.

terfejl_mengyi120503_csl2.jpg

Ezt követően várhatóan decemberben kerül az Országgyűlés elé majd az új területrendezési törvény. Mengyi Roland előadásában részletesen bemutatta a területfeljesztés átalakult szintereit, mint például a megyei és regionális területfeljesztési konzultációs fórumot. Kiemelte, hogy a megújult keretek közt összehangolják Miskolc, mint megyei jogú város és Borsod-Abaúj-Zemplén fejlesztési elképzeléseit. 

Cs. L.