Ugrás a tartalomra

Búcsúznak, ballagnak, majd érettségiznek

Létrehozva
Az elmúlt napok esti csöndjét a végzős középiskolások szerenádjának hangja helyettesítette, péntektől pedig több miskolci iskolából elballagtak a negyedik évfolyamos diákok. Az ünnepi pillanatok kiélvezését követően azonban megkezdődik eddigi életük legkomolyabb próbája, az érettségi.
Elballagnak alma materükből a középiskolák végzős diákjai. A tanulmányaikat lezáró időszakban nem csupán ünnepélyesen vesznek búcsút iskolájuktól, hanem az eddig megszerzett tudásukról is számot adnak emelt vagy közép szintű érettségi formájában.

Hazánkban 120 helyszínen, több mint 130 ezer fiatal tesz érettségi vizsgát, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 30 741 végzős ül majd utoljára a középiskolai padokhoz. Az érettségiszezon a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárggyal már kezdetét is vette, de a hétvége legtöbbeknek még a ballagás, a búcsúzás ideje.

ballagas-120504ml_03.jpg

A ballagási ünnepségek legtöbbjén különböző kitűntetéseket, emlékérmeket adományoznak, a Diósgyőri Gimnáziumban átadták például a Peja Győző emlékgyűrűt, amelyet 1993-ban ítéltek oda első alkalommal annak, aki munkájával, tevékenységével meghatározó szerepet játszik a gimnázium életében, emellett formálja arculatát, és megőrzi, gyarapítja értékeit.

A széles látókörű vezetőről, a sokoldalú, felkészült tanárról és kiváló pedagógusról, Peja Győzőről elnevezett emlékgyűrűt idén a kuratórium Gáspárné Lovas Tünde magyar-történelem szakos tanárnak ítélte oda, aki 1988 óta dolgozik a Diósgyőri Gimnáziumban.

A választást a kuratórium azzal indokolta, hogy az oktató szakmai munkáját magas színvonal, precíz munkavégzés és igényesség jellemzi. Mint azt Péter Barnabás a díj odaítélésével kapcsolatban elmondta, Gáspárné Lovas Tünde tanítványait szeretettel neveli, türelemmel irányítja.
Az osztályfőnökként és szaktanárként is tevékenykedő oktató, a tantestület meghatározó és megbecsült tagja Peja Mártától, Peja Győző lányától és Büki Gábortól vehette át az emlékgyűrűt.

 A búcsú mellett azonban a számadás ideje is a fiatalok életében ez az időszak. Tanulmányaik egy kordszaka lezárul, így számot adnak a sok év alatt megszerzett tudásukról. A nemzetiségi nyelv és irodalom és a nemzetiségi nyelv érettségit pénteken tudták le az érintett végzősök, hétfőtől pedig elkezdődik a vizsgázó hét.

Elsőként a magyar nyelv és irodalom témakörében írásbeliznek a végzősök és az előrehozott érettségizők, ezt kedden a matematika, szerdán a történelem követi, majd a nyelv és a választott tantárgyak kerülnek sorra.

Kiss J.