II. János Pál pápa, még bíborosként, Karol Wojtyla néven írt három színpadi művet. Az aranyműves boltja előtt várhatóan igazi megdöbbentő, egyedi előadás lesz Miskolcon. A Thália Színházban már január vége óta szerepel a repertoárban az oratórium a házasságról és a szerelemről műfaj-megjelölésű darab, amelyet a Czajlik József, a szlovákiai színház igazgatója úgy jellemzett: meditáció a házasság szentségéről.
Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház leendő igazgatója Miskolcra hívta a kassai színház igazgatóját és a darab egyik meghatározó figuráját, Petrik Szilárdot, hogy a vendégjáték részleteiről tájékoztassák a miskolciakat.
– II. János Pál pápa befolyásolta a történelmet, ezt mindenki beláthatja, vallásától függetlenül. Monumentális szellemisége áthatja a darabot. Ezt a szellemiséget szerettük volna behozni a színházba, s a fiatal kora ellenére nagyon sikeres lengyel, Joanna Zdrada rendezőnek sikerült is – emelte ki a Thália Színház igazgatója. Hozzátette, a boldoggá avatott pápa krakkói évei alatt hatalmas hévvel vetette magát a színházi életbe, amelynek eredményeként három színdarabbal is gazdagította a világot, amelyeket Andrzej Jawien álnéven írt.

Az egy éve a szlovákiai magyar ajkú színház élén álló Czajlik József Kassára kerülésétől szerette volna megmutatni a színházlátogatóknak a függőleges viszonyrendszert, a kapcsolatot istennel, a mindenhatóval. Mint mondta, egy teológiai professzor hívta fel a figyelmét Az aranyműves boltja előtt című darabra, amely a hit, a remény és a szeretet próbáját mutatja be minden pillanatában, három pár életének segítségével.
A színpadi alkotás olyan látásmódot tükröz, amely szélsőségesen megosztotta a közönséget Kassán. A mélyen, a lélekben ható színmű mindenképp erős hatást gyakorol a nézőtéren ülőkre, legyen az negatív, vagy pozitív, hiszen a színpadon az elköteleződés előnye és hátránya is megjelenik. II. János Pál pápa őszintén, tisztán meséli el az igazságot, az embert pedig nem szépíti, vagy tiszteli. A saját lényünkkel való találkozás, ha őszinte, szélsőséges, erős hatást fejt ki.
– Úgy érzem, szükséges újra előtérbe helyeznünk az alapvető értékeket. Meg kell mutatnunk újra őket – hangsúlyozta Czajlik József, aki a darabban az Ádám angyal karakterét játszó – s a miskolci teátrumba szintén ellátogató – Petrik Szilárdot kulcsfigurának nevezte a színház életében és a színműben egyaránt. A színészművész nem mindennapi szituációnak említette, hogy a darab során lengyel, magyar és szlovák hatások érték.
Mint mondta, a Thália Színházbeli próbák alatt a magyar és a szlovák színházi kultúra mellé a lengyel színjátszási sajátosságok is csatlakoztak, így a színészeknek több dologra kellett figyelniük.
– A próbák során meg kellett tanulnunk képekben, szimbólumokban gondolkodni. Érdekesség, hogy a zene együtt született a darabbal. Semmi emelkedettséget nem képvisel – a darabbal ellentétben –, sőt ellensúlyoz. A kassai közönség gyökeresen más előadást kapott, mint amit eddig megszokott. Sokkoló, megdöbbentő találkozni magunkkal. Szélsőségesen reagált általában a közönség, de az az egy biztos: a darab mélyen érintette a színházlátogatókat és a színészeket egyaránt – hangsúlyozta Petrik Szilárd.
A darab az élet tükrét mutatja meg, az álom és a valóság határán táncoló világot tárja a közönség szeme elé. Mint azt II. János Pál pápa egykor megfogalmazta: A szeretet számára néha oly rövid az emberi lét. Máskor meg épp fordítva van: a lét viszonylatában az emberi szeretet mutatkozik túl rövidnek – és talán még inkább sekélynek. Egy biztos: minden emberben megvan az adottság valamilyen létre és valamilyen szeretetre.
A Thália Színház vendégjátékát, Karol Wojtyla Az aranyműves boltja előtt című darabot a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában láthatja majd a közönség május 11-én, Miskolc napján, este 7 órától.
Kiss J.