A 20. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű hegyi-futó viadal június 9-én, szombaton lesz Miskolcon, a Csanyik-völgy, Királyasztal környékén.
Az itthon és külföldön egyaránt a legjobb hegyi-ultrafutók között jegyzett Németh Csaba, egyébiránt a rendező Marathon Club SE szakmai alelnöke jelölte ki az újítást jelentő 10, 5 km-es körpályát, melynek útvonala 95 százalékban dózer-, illetve erdei út. Ebből adódóan a futók (kivéve a kismaraton résztvevőit), a választott távnak megfelelően legalább egyszer, vagy többször visszatérnek a versenyközpontba, így az érdeklődők, családtagok, kísérők számára folyamatosan nyomon követhető lesz a körönként 300 méter szintemelkedéssel nehezített verseny mindenkori állása. A verseny hangulatáról, a jelenlevők megfelelő tájékoztatásáról az országszerte méltán elismert szpíker, a kaposvári Péter Attilát gondoskodik majd.
A Miskolc MJV Önkormányzat kiemelt támogatását maguk mögött tudó házigazdák ultramaraton (63 km), maraton (42,3 km), félmaraton (21 km), újdonságként kismaraton (10,5 km) távokat írtak ki. Idén is lesz Hegyen-völgyön Maratonka (3,2 km), mely ezúttal sem verseny, hiszen a távot futva és túrázva bárki teljesítheti!
A Magyar Hegyi -és Terepfutó Szövetség a jubileumi miskolci verseny maratoni számát jelölte ki válogatónak az idei hosszú távú hegyi-futó világbajnokságra. Tehát Miskolcon dől majd el, hogy kik képviselhetik Magyarországot ezen a rangos világversenyen, melyről a http honlapon lehet tájékozódni.
A www.hegyimaraton.hu honlapon, ahol a részletes versenykiírás is megtalálható, május 15-ig tart a kedvezményes előnevezés!
A 20. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny utolsó állomása a 2. Borsodi Félmaratoni Kupa-sorozatnak, egyben pontszerző helye az EDF-DÉMÁSZ Olimpiai Ötpróba-London 2012-sorozatnak !
A miskolci Maratoni Hétvége második versenynapján, június 10-én, vasárnap - azonos helyszínen - rendezi meg az I. Kondenzgyík Maraton Miskolc névre keresztelt hegyikerékpáros országos rangsoroló versenyt a Freeriderz SC. A Csanyik-völgy – Királyasztal környékén, erdei dózer utakon egy 28 km-es, 600 méter szintemelkedésű körpályán, az alábbi versenyszámokban zajlik majd az erőpróba:
A” táv – 84 km, 3 kör (3 x 28 km), „B” táv – 56 km, 2 kör (2 x 28 km), „C” táv – 28 km, 1 kör (1 x 28 km), „D” táv – váltó (3x28 km), Gyermek verseny (ovisoktól a 12 évesekig, csak szülői kísérettel). A versenyszámok közül kiemelendő a három tagú váltó, mely az összeszokott csapatok és a bulisabb kerékpárosok számára egyaránt nagy érdeklődésre tarthat számot. A kerékpárosok – ugyan úgy, ahogy a futók is – szintén minden körben visszatérnek majd a versenyközpontba.
A verseny kommentátora a 40. születésnapját előző nap ünneplő Bíró Ádám lesz, akit mindenki barátjaként üdvözöl a „montis” világban.
A Magyar Mountain-bike Szakági Szövetség az 1. Kondenzgyík Maraton Miskolc ellenőrének a miskolci gyökerekkel rendelkező Lőrincz Olivért, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenybíróját jelölte ki.
Az előnevezésre - kedvezményesen - május 15-ig van lehetőség a www.miskolcmaraton.hu honlapon, ahol a további részletekről is tájékozódni lehet.
A Maratoni Hétvége fővédnökének Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét és Mengyi Rolandot, a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat elnökét kérték fel a szervezők.
A látványosnak és hangulatosnak ígérkező, amatőröknek és profiknak egyaránt ajánlott esemény mindkét napján chipes időmérés lesz, de a nevezési díjak tartalmazzák a versenyek egyedi emblémázott pólóit, a frissítést, oklevelet/célfotót és a célba érkezés után egy adag meleg ételt is.
minap.hu