– Unalmasnak tűnhet talán a téma, de ez a valóság – kezdte sajtótájékoztatóját Gúr Nándor országgyűlési képviselő, a szocialista párt országos alelnöke, majd a folytatásban a kormány eddigi, kétéves regnálása alatt tett ígéreteit, és azok be nem tartását helyezte a középpontba. Mint mondta, két éve még söralátétekről és radikális adócsökkentésről beszéltek kormányoldalon – ma azonban már felhőkarcolót lehetne állítani a sok alátétből, és az adócsökkentésből sem valósult meg semmi.
– Az egykulcsos személyi jövedelemadónak azok a haszonélvezői, akiknek nem kellene. Az emberek 85 százaléka azonban vesztese – hangoztatta az országgyűlési képviselő.
Az új adónemek kapcsán ugyanakkor elmondta, hogy a már megadóztatott forintokat újra megadóztatják. Arra sem volt korábban példa, hogy év közben új adókat vezettek volna be. A kormánypárti képviselőknek pedig azt javasolta a sajtótájékoztató végén Gúr Nándor, hogy „mandátum-visszaadó” adónemet szavazzanak meg legközelebb maguknak.
K. I.