Ugrás a tartalomra

Otthon voltak a könnyűzenében

Létrehozva
Singing-party címmel könnyűzenei énekversenyt rendeztek általános iskolás gyerekek számára pénteken a Görömbölyi Közösségi Házban. A döntőbe 23 diák jutott be, akiknek produkcióit az Eperjesi Erika operaénekes vezette zsűri értékelte.
enekverseny-120504ml_06.jpgA Szilágyi Dezső Általános és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola által szervezett Singing–party könnyűzenei énekversenyre Miskolc és vonzáskörzetének általános iskoláskorú gyermekei jelentkezhettek. Mint Virányi Zsolt szervezőtől megtudtuk, minden általános iskola a legjobban éneklő, legtehetségesebb tanulóját nevezte a versenyre, voltak azonban egyéni indulók is.
– Rendeztünk egy elődöntőt is még április elején, a döntőbe a legjobb produkciók kerültek be. Többen előre feljátszott zenei alapra énekeltek, amit előtte letöltöttek az internetről. Bármilyen számot választhattak, az egyetlen kikötés az volt, hogy a könnyűzenei műfaj keretein belül maradjon – mondta a szervező.

A döntőbe 23 diák jutott be, akik között ott volt a tavalyi versenyen második és harmadik helyet elért énekespalánta is. Mint a szervező elmondta, több olyan tehetséges versenyző nem indult azonban már idén, hiszen elballagtak a nyolcadik osztályból.
– Az értékelésnél nagyrészt az énekhang számít, azonban fontos lehet a fellépő megjelenése, ruhája, tánctudása is. A döntőben a zsűri elnöke idén is Eperjesi Erika operaénekes volt, de Nehéz Károly önkormányzati képviselő is helyet kapott a zsűriben két, általános iskolai énektanár mellett – árulta el a szervező.

Kujan I.
Fotó: Mocsári L.