Az InStat Football rendszer statisztikái egy-egy mérkőzés objektíven mérhető történéseit taglalják – ez esetben 29 oldalon –, így a csapatok technikai-taktikai megmozdulásai, a lövések száma, a támadások, passzok, megnyert párharcok vagy a labdabirtoklás is elemezhető a későbbiekben. A diósgyőriek minden tekintetben a Loki felé nőttek, ezekből adott ízelítőt a szakmai igazgató.
– Minden játékelemben a DVSC fölé nőttünk, ám ebből is látszik, a futballt gólokra játsszák. Világos, hogy a végjátékban vannak súlyos problémáink, hiszen Kaposváron is ennek köszönhettük a vereséget – a négy eddig a kispadon töltött mérkőzésből azt a vereséget sajnálom a legjobban, győznünk kellett volna. Vannak kondicionális, erőnléti gondjaink, ezt mutatják az utolsó negyedórában kapott gólok; azon dolgozunk, hogy ezeket kijavítsuk. Érdekes, hogy a Debrecen ellen a 45. és a 60. perc között 75:25 volt a labdabirtoklási arány a javunkra – ez jellemzi a Barcelona játékát is –, mégis ekkor kaptunk gólt. A statisztika arra szolgál, hogy okuljunk a mérkőzésekből, a szakvezetés kitalálja, mit és hogyan játsszon a csapat a következő összecsapáson – elemzett a megbízott vezetőedző.
A csapat pénteken a szintén rossz sorozatban lévő, újonc Pécs otthonában lép pályára.
S. P.