Ugrás a tartalomra

Túraverseny az Encián kupáért

Létrehozva
Harmincegyedik alkalommal rendezik meg a Bükkben az Encián kupa elnevezésű gyalogos természetjáró tájékozódási túraversenyt, amely egyben az országos természetjáró tájékozódási csapatbajnokság negyedik fordulója is egyben. Az eseményre Hollóstető térségében kerül sor, a rendezvényt május 13-án bonyolítják le.
Mi a verseny célja? Nos, az idei évben 120 éves fennállását ünneplő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség szervezésében – a most harmincegyedik alkalommal megrendezésre kerülő – az ország legrégebbi, legpatinásabb, hagyományőrzően bajnoki színvonalú Encián kupa tájékozódási versenyének megrendezése megyénkben. Az országos és megyei bajnoki csapatok vetélkedése mellett a túraversenyzés népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása azoknak a tapasztalt természetjáróknak, ifjúsági és felnőtt turistáknak, akik a sportág iránt érdeklődést mutatnak.

Versenyforma:
bontott távú, kötött menetsebességes, felső- és középfokú egyfordulós, nappali természetjáró tájékozódási túraverseny.

A verseny központját Hollóstetőn, a kempingben jelölik ki. Ez a legkönnyebben elérhető a Búzatérről induló Miskolc – Bükkszentkereszt - Répáshuta autóbuszjárattal (9-es állás), és gépkocsival a Miskolc – Lillafüred - Répáshuta-Eger közötti műúton haladva Hollóstetőig. Parkolási lehetőség a helyszínen. A versenybizottság elnöke Zárdai István, pályakitűzőként Csarnai Béláné, és Garadnay Sándor működik közre. Utóbbi tölti be a természetvédelmi ellenőrző bíró szerepkörét is. Az ellenőrző bíró Herr Gyula, a szövetségi ellenőr Farkas János lesz.

A verseny kategóriái:
A, A/36, A/50, A/60, A/70 kategóriák. Lesz felsőfokú is, amely tájfutó térképen, tájékozódási feladatokkal nehezített versenypályákon zajlik, 2-4 fős csapatok részére, a megfelelő életkori kategóriákkal. Távok: 6-8 km, szintek 400-500 m. Az A és A36 valamint az A/60 és A/70 kategóriák azonos pályán, de különböző menetsebességgel haladnak. Összevonás lehetséges.

B kategória: középfokú, tájfutó térképen, kevés tájékozódási feladattal nehezített versenypálya, 2-4 fős csapatok részére. Táv: 7 km, szint: 500 m. Rajtoltatás 8 és 10 óra között, a verseny eredményhirdetésére várhatóan 16 és 17 óra között kerül sor a versenyközpontban. Minden rajthoz álló megkapja a verseny kitűzőjét. Az országos bajnokság minden kategória 1-3 helyezettje érem és oklevéldíjazásban részesül. Nevezni május 6-ig lehet írásban (B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség, 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1., vagy  e-mail-ben a hegyitura@eszaktura.hu címen).

Kérik, hogy a nevezésben az alábbi adatok szerepeljenek: csapatnév, kategória, versenyzők száma, a csapatvezető elérhetősége (e-mail, mobiltelefonszám), plusz térkép. Lesz mód helyszíni nevezésre is, ennek a díja 1200 forint. A versenyen minden A-B kategóriás csapat egy darab berajzolt és egy darab berajzolatlan versenytérképet kap.

Doros L.