Ugrás a tartalomra

Haraptak a Farkasok!

Létrehozva
A Farkasok csapatának vezére ezen a délutánon a korábbi GP sztár Lee Richardson volt, aki csupán 1 pontot vesztett, azt is a negyedik futamban, amikor a második kör elején lecsúszott az ideális ívről, a palánk tövébe keveredett és a hibát kihasználva csapattársa Szatmári László megelőzte. Ezen a hibán kívül azonban szinte másik dimenzióban motorozott az angol vaspapucsos. A nap legjobb ideje is a nevéhez fűzödik, amit a hetedik futamban ért el (71,81).

salakmotor-120505ml_07.jpg

A verseny első futama az első bukást is meghozta. Az első kör végén Tomasz Chrzanowski bukott, a motorján pedig csapattársa Karol Baran is keresztül esett. A súlyosabb bukás a vétlen Barané volt, aki még a mérkőzés után is fájlalta az oldalát. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezen a délutánon olyan szerelője volt, akire biztosan számíthatott, Pawel Miesiac. A bukása után Baran fájdalmai ellenére is vállalta a folytatást. A harmadik futamot ugyan még kihagyta, de ezt követően 4 futamában 8 pontot gyűjtött.

Preview Image


A bikák sorsa már az elején megpecsételődött, amikor is 4 futam után a farkasok 20-3 arányban vezettek... A bikák különben is csupán két futamot nyertek, ötben ikszeltek és hétben maradtak alul, ebből ötször 5-1, egyszer pedig 5-0 arányban.Az 5-0 sajnos a junior magyar Nagy Patriknak is kijutott, hiszen 5 futamában ötször végzett az utolsó helyen, pedig az idei eredményei ismeretében feltehetően ő is többet várt magától. De  talán legközelebb jobban jön ki a lépés. Volt egy másik versenyző is, aki minden futamában azonos pontokat gyűjtött, a cseh Filip Sitera. Siterának ezen a délutánon bérelt helye volt a második pozícióban.

salakmotor-120505ml_02.jpg

A versenyen a különböző starthelyekről szerzett győzelmek aránya is érdekesen alakult. Az első 5 futamban a belső starthely volt a nyerő, hiszen erről háromszor is eredményesek voltak. Utána azonban a palánk mellől startolók voltak jobb pozícióban, ugyanis zsinórban négyszer is innen nyertek. A vége azonban újra a belső pozícióból indulóké volt. A két középső helyről négyszer nyertek a mai délutánon. A mérkőzés vége 52-31 lett a farkasok javára. Két forduló után úgy fest, a ragadozók még erősebbek a bikáknál.

Végeredmény:
1. Lee Richardson (3,2',3,3,3,3) 17+1
2. Filip Sitera (2',2',2,2,2',2) 12+3
3. Szatmári László (3,3,2,1',2',0) 11+2
4. Dino Kovacic (2',1',1,2,1,0) 7+2
5. Benkő Roland (3,1',1',m) 5+2
6. Tomasz Chrzanowski (b/k,2,2',0,3) 7+1
7. Karol Baran (ni,ni,3,0,3,2) 8
8. Magosi Norbert (1,1,3,3,1,1') 10+1
9. Nagy Patrik (0,0,0,0,0,0) 0
10. Martin Gavenda (1,0,3,1,1) 6

Futamok:

1. Richardson, Sitera, Baran (ni), Chrzanowski (b/k) (5:0)
2. Szatmári, Kovacic, Magosi, Nagy 5:1 (10:1)
3. Benkő, Sitera, Gavenda, Baran (ni) 5:1 (15:2)
4. Szatmári, Richardson, Magosi, Nagy 5:1 (20:3)
5. Baran, Sitera, Kovacic, Nagy 3:3 (23:6)
6. Magosi, Szatmári, Benkő, Gavenda 3:3 (26:9)
7. Richardson, Chrzanowski, Kovacic, Nagy 4:2 (30:11)
8. Magosi, Sitera, Szatmári, Baran 3:3 (33:14)
9. Gavenda, Kovacic, Benkő, Nagy 3:3 (36:17)
10. Baran, Chrzanowski, Kovacic, Benkő(m) 1:5 (37:22)
11. Richardson, Sitera, Gavenda, Nagy 5:1 (42:23)
12. Richardson, Szatmári, Magosi, Chrzanowski 5:1 (47:24)
13. Chrzanowski, Sitera, Gavenda, Kovacic 2:4 (49:28)
14. Richardson, Baran, Magosi, Szatmári 3:3 (52:31)

(speedway.hu-ÜT)