Ugrás a tartalomra

A kórházakat átveszik, a struktúrán még dolgoznak

Létrehozva
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, május 1-től a városi kórházak állami kezelésbe kerülnek, kerültek, köztük a MISEK is. Az átadás-átvétel még ebben a hónapban megtörténik majd, a bejelentett struktúra-átalakítás viszont később valósul meg.
misek_120228_hi_9.jpgA törvénytervezet eredetileg két lépcsőben javasolta a városi intézmények átvételét, végül mind az 56 május első napjára került. Megkerestük Tóth Lászlót, a MISEK Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, jelenleg még nem indult el az átadás-átvétel folyamata, de vélhetően még májusban megtörténik majd. Ez semmilyen változást nem jelent a működésben, a betegeket ugyanúgy látják el, és az orvosok is ugyanúgy végzik majd a munkájukat. Egyedül az igazgatásra hárul majd több adminisztrációs feladat.

Az átvett kórházakat a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) üzemelteti majd. Az átvétel folyamatához kapcsolódó kérdéseinkkel így az intézetet kerestük meg.
A bejelentett struktúra-átalakítás később valósul meg, a menetrend szerinti első lépcső a fekvőbeteg ellátás átalakítása, 2012. július 1-vel. Ennek szakmai részleteiről jelenleg is tárgyalások folynak, várhatóan 16-19 intézményben történik majd profilváltás. A döntés után dolgozzák ki a végrehajtás részleteit és ütemezését. A struktúra-átalakítás lépcsőzetesen fog megtörténni, amely elegendő időt ad a felkészülésre az intézményeknek, és a lakosságnak is – tájékoztatott a GYEMSZI.
Mint azt a szakmapolitikai vezetés folyamatosan és nyomatékosan hangsúlyozza, a struktúraátalakítás misek_120228_hi_1.jpg legfőbb vezérelve az, hogy mindenki a betegségének megfelelő, azonos szintű és minőségű egészségügyi ellátáshoz jusson hozzá, a legnagyobb betegbiztonság mellett. Amikor megszületik a döntés, és az a jogszabályban megjelenik, akkor a médiát és a lakosságot a szakmapolitikai vezetés tájékoztatni fogja – tették hozzá.

A mostani, a tulajdonosi struktúrában történt változás, az intézményfenntartásban lesz majd érzékelhető, nem a betegellátásban. Az átadás/átvétel folyamatáról a GYEMSZI levélben tájékoztatott minden érintettet, igyekeznek alaposan előkészíteni a feladatot. Tisztában vannak azzal, hogy az intézményeknek adminisztrációs túlmunkával jár, ezért mindent megtesznek azért, hogy gördülékeny legyen a folyamat.

2012. április 23. az Országgyűlés elfogadta „A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XXXVIII. sz.” törvényt, amely 2012. május 1-i hatállyal határozott a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó egészségügyi intézményeinek állami átvételéről. A Törvény rendelkezései mellett kormányrendelet készült az átvétel részletes szabályairól. ( 92/2012.(IV.27.) Kormány Rendelet)
Az egészségügyi intézmények átadás-átvételének operatív lebonyolításáért, a törvény vonatkozó rendelkezéseinek, valamint a 92/2012.(IV.27.) Kormány Rendeletben foglalt feladatok ellátásáért, a Nemzeti Erőforrás Miniszter által kijelölt központi államigazgatási szerv, a GYEMSZI felelős.

A GYEMSZI a Törvény alapján, és a végrehajtására készített kormányrendeletnek megfelelően kezdeményezi az átadás/átvételi folyamat elindítását. Az egészségügyi intézmények átadása során a tényleges birtokbaadásról „átadás-átvételi, és birtokbaadási jegyzőkönyv” készül.

Az átadás-átvétel operatív lebonyolítására munkacsoportok alakultak. A munkacsoportokban jogászok, gazdasági-; műszaki-ingatlanszakértő, egészségügyi szakmai közreműködők dolgoznak. Az átadás-átvétel hatékonyságának növelése, a szakszerű tájékoztatás, információ gyűjtés és értékelés érdekében szükséges az átadó önkormányzat képviselőinek, az érintett egészségügyi intézmény képviselőjének részvétele a folyamatban.

Az átadásra kerülő adatok/információk köre kiterjed az intézmény teljes működésére. Így többek között a fenntartói vagyonelemek, döntések, határozatok, szerződéses kapcsolatok, különféle engedélyek, pénzügyi elszámolások, folyamatban lévő ügyek (kiemelt figyelemmel a fejlesztésekre). Ezeken túl szükséges a jogszabályoknak való megfelelőség ellenőrzése, valamint az adatokban meglévő esetleges ellentmondások feloldása, illetve a hiányok pótlása is.

Az egységes adatszolgáltatás érdekében a GYEMSZI adatszolgáltatási útmutatót készített, amelynek használatához a munkacsoport minden technikai és módszertani segítséget megad a partnereknek. Az átadás/átvételi feladat teljesítésének, a jegyzőkönyv aláírásának tervezett határideje 2012. május 31. – zárta a tájékoztatást a GYEMSZI.

H. I.