Ugrás a tartalomra

MENetszél az egyetemen: It’s my life (Napi galériákkal)

Létrehozva
Preview Image

Nevetéssel kezdődhetett a pénteki MEN, a harmadik nap. A hangulat az utolsó előtti estén sem hagyott alább, sőt. Rokker Zsolti Stand up Comedyje után megkezdődött a tombolás. Nem sok szabadon hagyott terület maradt az Egyetemvárosban, a fesztivál színhelyén, hiszen a Belga kezdte a hangulatkeltést.

men-120504ml_09.jpg

Igazi régi, garantáltan hangkieresztő koncertet hozott össze ezúttal is a hiphopquintett, őket pedig a ’90-es évek nagy partyarca, a nigériai Dr. Alban követte, aki táncosaival együtt hozta el a májusi, miskolci éjszakába legnagyobb slágereit. A nagyszínpadon túl is akadt számos koncert, így mindenki rátalálhatott az igaz stílusra.A party sátorban a Subscribe kezdte a zúzást, majd megérkezett Lovasi András „világhírű hobbizenekarával”, a Kiscsillaggal. A Menetszél Örökre a rajongók szívébe fújta az Olajoshordó szívű zenekar péntek esti MENezését, de a táncos lábú fesztiválozók nem sokat pihenhettek, hiszen következett a Brains.

men-120504ml_05.jpg

Mindeközben a két rockyban sem volt idő unatkozni, az AB/CD, a Maszkura és a Tücsökraj, a Ritmiklift, Crazibiza állt szépen sorban a közönség elé, a Millerben is ment a buli, a HÖK sátorban pedig bandák harcoltak egymással, a zenerajongók kegyeiért.

men-120504ml_20.jpg

Minden helységből kiszűrődött tehát a zene, a MEN tipikus hangulata, és még koránt sincs vége. Még egy nap van, még egy utolsó lehetőség adódik szombat este a bulizásra. A jó hangulathoz, az utolsó nagy mulatsághoz pedig nem kisebb nevek szolgáltatják majd a „háttérzenét”, mint Geszti Péter és a Gringosztár, de a szív forradalmát is megélhetik az egyetemre látogatók, mert az új felállással érkezik a Kowalsky meg a Vega, a Metróhuzat egészen Miskolcig hozza a Magashegyi Undergoundot, de az euróviziós dalversenyre készülő Compact Disco is benéz az Egyetemvárosba.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.


Csütörtöki visszatekintő:

Preview Image