Ugrás a tartalomra

El-MEN-t

Létrehozva
A MEN hagyományosan a legnagyobb tavaszi buli a Miskolci Egyetemen. Az intézmény hallgatói mellett már végzettek, meg más iskolák diákjai, érdeklődők is  százával buliznak az egyetemen. Így volt ez a most véget ért MEN-en is. A négy nap alatt hat helyszínen több, mint félszáz fellépőt láthattak az érdeklődők. A szombat esti sztárvendégek a Kowalsky meg a Vega volt, valamint a Gringó Sztár. A nagyszínpadon nagy bulit csapott az örökifjú, valójában középkorú szövegmondó, reklámguru, lóverseny szervező, s még ki tudja mivel foglalkozó Geszti. Egy színpaddal arrább, s valamivel később pedig az új sztárok, az Eurovíziós fesztiválra készülő Compact Disco nyomta a zenét.Hajnalban az utolsó bulizók is hazatértek. Jöhetnek hétfőtől a ZH-k, s rövidesen a vizsgák. Akkor már csak kellemes emlék lesz a MEN – különösen azoknak akiket ismétlésre utalnak…
A MEN hagyományosan a legnagyobb tavaszi buli a Miskolci Egyetemen. Az intézmény hallgatói mellett már végzettek, meg más iskolák diákjai, érdeklődők is  százával buliznak az egyetemen. Így volt ez a most véget ért MEN-en is. A négy nap alatt hat helyszínen több, mint félszáz fellépőt láthattak az érdeklődők. A szombat esti sztárvendégek a Kowalsky meg a Vega volt, valamint a Gringó Sztár. A nagyszínpadon nagy bulit csapott az örökifjú, valójában középkorú szövegmondó, reklámguru, lóverseny szervező, s még ki tudja mivel foglalkozó Geszti. Egy színpaddal arrább, s valamivel később pedig az új sztárok, az Eurovíziós fesztiválra készülő Compact Disco nyomta a zenét.

men2012_2.jpg

Hajnalban az utolsó bulizók is hazatértek. Jöhetnek hétfőtől a ZH-k, s rövidesen a vizsgák. Akkor már csak kellemes emlék lesz a MEN – különösen azoknak akiket ismétlésre utalnak…

Preview Image


Cs.L.
Fotó: Mocsári L.