Ugrás a tartalomra

Szélesítették a Kiss Ernő utcát

Létrehozva
Több száz méter hosszan kiszélesítették a Kiss Ernő utcát. Az utca menti lakóházakat évekkel ezelőtt bontották el, a feleslegessé váló járda helyén most közel kétmillió forintból szélesítették a déli terelő egy szakaszát.
Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, a Kiss Ernő utca belváros felé menő külső forgalmi sávjába lógott be az említett járda, amely balesetveszélyes volt. 

– Ez a helyzet mindig a belső sáv felé terelte a forgalmat, ráadásul az ott lévő betonjárda feleslegessé is vált a házak elbontását követően. A balesetveszélyes helyzetet most megszüntette a város kérésére a Városgazda – hangsúlyozta Pásztor Imre. A munka során az elmúlt hetekben felszedték a betonrészt, majd egy kopóréteget tettek az alatta meglévő alapra. Az összesen egymillió nyolcszázezer forintos beruházásnak köszönhetően az autósok tehát ezentúl biztonságosabb körülmények között közlekedhetnek ezen a szakaszon.

T. Á.
Fotó: Mocsári L.