Ugrás a tartalomra

A születés ünnepe

Létrehozva
Miskolcon hatodik alkalommal rendezik meg a Születés Hetét május második hetében. A rendezvénysorozat nyitányaként, stílszerűen anyák napján,  vasárnap délelőtt Garadnán rendezték meg a Mamamérföld névre keresztelt családi sétát.
A Születés Hete programsorozat egyedülálló, mert arra törekszik, hogy hidakat építsen, segítse a párbeszédet a különböző szemléletű szakmai és civil csoportok között. Ezen a héten összefognak azok a szakemberek, akik az év többi hetében külön-külön azon dolgoznak, hogy a családok tagjai megtalálják azokat az információkat és alternatívákat, melyek ismeretében meghozhatják a számukra legmegfelelőbb döntéseket. Fontos szempont, hogy a várandós családokban tudatosítsák ennek az életszakasznak a fontosságát és szépségét; hogy a kismamákat megerősítsék nőiségükben; segítsék őket babájukkal és párjukkal való kapcsolatuk elmélyítésében és bőséges információt nyújtsanak számukra a legmegfelelőbb és emberhez méltó szülési mód kiválasztásához.
 
Miskolcon idén is a Holdam Egyesület szervezi a Születés Hetét.  Az alábbiakban közöljük a rendezvénysorozatuk programját napi bontásban.
 
Hétfő a nő napja. Egyszerre kell táplálnunk és segítenünk a nők testi-lelki-szellemi szépségét, ezért programjaink révén nyitunk azon nők felé is, akiknek még nincs saját gyermekük. A nőknek szól a Vagina monológok című előadás, illetve a hétfői női élménydélután közös énekléssel, táncolással, az alkotás felszabadító élményével, illetve hétfőn 17.30-tól Bondor-Hujbert Ágnes: Átjárók című kiállítása. Emellett a nap során kismama, illetve baba-mama jóga, a női egész-ség és a női szerepek kerülnek előtérbe.
 
Kedden, a várandósság, dúlaság napján képzett dúlák segítségével dúla ügyeletet tartunk, illetve a fogantatást támogató módszerekről is beszélgetünk a Holdam udvarban. Ezen a napon a kisgyermekeseket zenés foglalkozásokkal várjuk. A keddi nap legfontosabb eseménye 17.00 órától Hoppál Bori országosan elismert és sikeres női testtudat oktató előadása a női orgazmusról: A gyönyörök kertjében címmel.
 
Szerda a vajúdás, szülés napja, amikor a várandósok közösen készülhetnek a szülővé válásra, ráhangolódhatnak a szülésre, alkalom nyílik megismerkedni a vajúdás különböző technikáival, az intimtorna előnyeivel. Az érdeklődők egy beszélgetés keretében tudhatják meg, milyen lehetőségek kínálkoznak a természetes szülésre kórházi körülmények között. Délben egészséges ételekkel és receptekkel várjuk a kismamákat.
 
Csütörtök a szoptatás, hordozás napja lesz. Az anyukák információt és gyakorlati segítséget kaphatnak a szoptatással kapcsolatban kisfilmek, illetve laktációs szaktanácsadó és pszichológus segítségével. A nap folyamán megtudhatjuk miért és mire jó a babahordozás, hogyan kell elsősegélyt nyújtani csecsemőknek és kisgyermekeknek, majd délután praktikus tanácsokban részesülhetünk, hogyan hajtsunk végre zöld szemléletváltást a háztartásban, ha jön a baba.
 
Péntek Miskolc város napja, amelyhez kapcsolódva a Szinva teraszon ízelítőt adunk a Születés Hete rendezvényeiből. Lesz ingyenes szintfelmérő a dolgozni vágyó anyukáknak, térjóga a családoknak, közösségi festőakció, zenés ciróka-maróka és délutáni mondókázás a gyerekeknek.
 
Hétvégén Kriston Intim Torna intenzív tanfolyam várja az érdeklődőket a Holdam udvarban.

minap.hu