Ugrás a tartalomra

Díszcseresznye kerül a három nyár helyére

Létrehozva
A három öreg, 40-55 éves nyárfa nem tudatos telepítés eredményeként került a térre, úgynevezett ipari fák voltak. „Vesztüket” mégsem ez okozta, hanem hogy belülről teljesen elkorhadtak, balesetveszélyessé váltak. Különösen viharos időben: az erős szél könnyedén letört ágakat, többször is előfordult, azok az ott parkoló autókra estek, és azokban sérülést is okoztak. Ezért a RégióPark Kft. jelezte először, hogy probléma van a fákkal.A Városgazda szakemberei megvizsgálták azokat, és mivel kiderült, menthetetlenül betegek, a város kiadta a vágási engedélyt. Ennek hétfőn szereztek érvényt, és így az arra járó laikusok számára is láthatóvá vált, mennyire elkorhadtak a fák.
A három öreg, 40-55 éves nyárfa nem tudatos telepítés eredményeként került a térre, úgynevezett ipari fák voltak. „Vesztüket” mégsem ez okozta, hanem hogy belülről teljesen elkorhadtak, balesetveszélyessé váltak. Különösen viharos időben: az erős szél könnyedén letört ágakat, többször is előfordult, azok az ott parkoló autókra estek, és azokban sérülést is okoztak. Ezért a RégióPark Kft. jelezte először, hogy probléma van a fákkal.

fakivagas_zenepalota_120507_ja.jpg

A Városgazda szakemberei megvizsgálták azokat, és mivel kiderült, menthetetlenül betegek, a város kiadta a vágási engedélyt. Ennek hétfőn szereztek érvényt, és így az arra járó laikusok számára is láthatóvá vált, mennyire elkorhadtak a fák.

Preview Image


Pásztor Imre, a Miskolc Holding kommunikációs vezetője kérdésünkre azt is elmondta: még a héten elültetik az új fákat, méghozzá rózsaszín virágú díszcseresznyéket, amelyekhez hasonlók az Erzsébet téren és a Deák téren épp a napokban virágoztak el.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.