Ugrás a tartalomra

Első alkalommal borangolnak az Avason

Létrehozva
Május 12-én (szombat) 10-20 óra között a miskolci, avasi pincesoron első alkalommal rendezik meg hagyományteremtő céllal az Avasi Borangolást.
Európában egyedülálló módon Miskolc város szívében, az Avas hegy északi oldalában több mint 900 pince és borház helyezkedik el. Ezek nem ritkán 300–400 évesek. Itt található a város két emblematikus építménye az Avasi kilátó, valamint a középkori Avasi Református templom a hozzá kapcsolódó műemléktemetővel. Ezen a történelmi területen rendezik meg az I. Avasi Borangolást. A borokról a helyi gazdákon kívül, Magyarország jelentős borvidékeiről meghívott borászatok gondoskodnak, finom ételekkel és hangulatos „pince” zenekarokkal.

Programok:
Avasi Disputa – beszélgetés a borról, 12. 10.00 – 12.00, Bortanya Borpince, Étterem és Panzió. A programon a Miskolczi Borbarátok Társaságának két tagja Burgony Péter és Gyurcsik András beszélget ismert borászokkal (Áts Károly - Royal Tokaji Borászat, Kovács András - Dimenzió Borászat, Bukolyi László - Bukolyi Családi Birtok) valamint Olajos István agrárjogásszal a magyar borászat mai és jövőbeni helyzetéről, céljairól, nehézségeiről.

II. Asztaltársasági borverseny 11.00, Miskolc Avasi Református Egyházközség közösségi háza Miskolc, Papszer u. 14.

Borátvétel: 8.00 – 10.00. Eredményhirdetés: Avas Kapuja (Miskolc, Papszer 2.), 17.00

Rendező: Miskolczi Pincék Asztaltársasága. A második alkalommal megrendezésre kerülő borversenyen az Észak-magyarországi borrégióban termett borokkal lehet nevezni.

„Kapum előtt…”- kamarakiállítás 10.00 – 20.00, Avas Kapuja (Miskolc, Papszer 2.), a kiállítás rendezője: Mastercode Design Studio (Mastercode DS Kft.)
Miskolc „kapuiról” sokat hallottunk már szóban, dalban. Beszélünk róluk, sőt elsétálunk mellettük minden nap, de ezeknek az évszázados építményeknek a képei mégsem jelennek meg emlékeinkben. Pedig büszkén viselik, és méltóképpen mutatják be a város múltját, és a mai modern, egyhangú építészeti stílus mellett üde színfoltjai mindennapjainknak. A kiállításon a négy kapu által határolt Miskolc belvárosa jelenik meg előttünk, a huszadik század elejét meghatározó épületek, kapuk, bejáratok térbeli bemutatásával. A kiállítás fotóit a Lévay József Református Gimnázium diákjai készítették.

Fővédnök: Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Rendezők: Miskolczi Borbarátok Társasága, Miskolczi Pincék Asztaltársasága, Avasi Borút Egyesület, Avasi Hagyományőrzők Egyesülete, Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Miskolc és Környéke Régió.

I. Avasi Borangolás állomásai

1. Borinduló Pont
Fesztivál információs sátor: pohár, szórólap, tourinform

2. Bortanya Borpince, Étterem és Panzió
Nagyavas Csáti sor 377.
Borászat: Dimenzió Borászat - Kecskemét
Gasztronómia: Bortanya

3. Avasi Borház
Nagyavas Csáti sor 376.
Borászat: Bornívó – Divinus Pincészet - Eger
Gasztronómia: Avasi Borház
Zene, műsor: Csehovics Gábor tárogató harmonikával

4. Palacsinta Ház Étterem és Bor Klub Pince
Kis-Avas Mélyvölgy 212.
Borászat: Sajgó Pincészet - Tolcsva
Gasztronómia: Palacsinta Ház
Zene, műsor: Tímár Krisztián gitár 10.00 – 14.00 JazzInside – 14.00 – 17.00

5. BRS pince
Kis-Avas Zsolcai sor 176.
Borászat: Berecz Stephanie - Tarcal
Gasztronómia: Krumpli lángos
Zene, műsor: Számadó zenekara

6. Koscsó Pince
Kis-Avas Csabai sor 240.
Borászat: ifj. Gál Tibor - Eger
Gasztronómia: Krumpli lángos
Zene, műsor: Számadó zenekara

7. Miskolczi Pince
Nagy-Avas Lajos sor 303.
Borászat: Ludányi Pince - Gyöngyörtarján
Gasztronómia: Berze Kávézó
Zene, műsor: Czakó Péter jazz-szaxofon – 14.00 -17.00

8. Avasi Bormúzeum
Nagy Avas Latabár sor 388.
Borászat: Árvay pincészet - Rátka
Chateau -Wanda Bormanufaktúra - Eger
Gasztronómia: Avasi Bormúzeum
Zene, műsor: Musical Műhely Miskolc

9. Réthi Pince
Nagy-Avas Felső sor 396.
Borászat: Orosz Gábor Pincészete - Mád
Gasztronómia: Via Piano Étterem - Miskolc
Zene, műsor: Agyagbanda

10. Báthory Pince
Nagy-Avas Felső sor 399.
Borászat: Szirmay Kúria Szőlőbirtok- Tállya
Gasztronómia: Oroszlános Borvendéglő - Tállya
Zene, műsor: Agyagbanda

11. Zsoldos AnNo Pince
Nagy-Avas Felső sor 400.
Borászat: Vincze Béla Borászat - Eger
Gasztronómia: Rossita Étterem - Miskolc
Zene, műsor: Agyagbanda

12. Lilla Pince
Nagy-Avas Felső sor 415.
Borászat: Bukolyi Családi Birtok - Eger
Gasztronómia: Berze Kávézó
Zene, műsor: Bordás Zoltán cigány zenekara

13. Magdolna Pince
Nagy-Avas Felső sor 426.
Borászat: Gál Lajos Pincészete - Eger
Gasztronómia: Diósgyőri Party Service
Zene, műsor: Bordás Zoltán cigány zenekara

14. Szent Ágoston Pince
Nagy-Avas Felső sor 428.
Borászat: Gál Lajos Pincészete - Eger
Gasztronómia: Diósgyőri Party Service
Zene, műsor: Bordás Zoltán cigány zenekara

15. Margit Pince
Nagy-Avas Alsó sor 735.
Borászat: Tokajicum Borház - Tarcal
Gasztronómia: Jóbarát kisvendéglő
Zene, műsor: Ács Gyula duda és tárogató

16. Gá-Bor pince
Nagy-Avas Alsó sor 743.
Borászat: Virág Tamás - Edelény
Gasztronómia: Jóbarát kisvendéglő
Zene, műsor: Lukács Ferenc harmonika

minap.hu