Ugrás a tartalomra

Érettségi: Matematikán innen, magyaron túl

Létrehozva
erettsegi_magyar_foldes_120507_ja_22.jpg
A Földes Ferenc Gimnázium végzőseinek nem okozott problémát a magyar nyelv és irodalom középszintű írásbeli érettségi. Idén a szövegértési feladat az 1988-as Nemzeti olvasókönyv részlete volt, míg az esszékérdések során, Camus-idézet révén a heroikus életérzés mellett vagy ellen kellett érvelni, vagy Arany János Tetemre hívás című balladáját lehetett elemezni, a harmadik választási lehetőség pedig Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című karcolatfüzérét lehetett összehasonlítani.

Preview Image


Érdekesség, hogy 2009 óta minden évben volt novellaelemzés a magyar nyelv és irodalom középszintű érettségin ezúttal azonban más műfaj választottak a kérdéssor összeállítói.
Az emelt szintű vizsgázók feladatai között pedig Heltai Jenő Nagyapó című novellája szerepelt, emellett bevezetőt kellett írniuk egy olyan kiállításhoz, amelyet a Petőfi Irodalmi Kör szervez a nyelvújításról, fiataloknak.

veres_pal_erettsegi_magyar_foldes_120507_ja.jpgVeres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója elmondta, idén hozzávetőleg 250 fiatal ül a gimnázium padjaiban, hogy középiskolai tanulmányainak legutolsó vizsgáját letegye. Mint kiemelte, sokszor szerepel vers az összehasonlítás során, ám ezúttal nem így történt.
– A kollégák elmondása szerint „barátságos” az idei magyar nyelv és irodalom írásbeli. A szövegértési feladatrész során nagy hangsúlyt kapott az értelmezés, kevesebb nyelvtan volt benne – tájékoztatott az igazgató.

erettsegi_magyar_foldes_120507_ja_14.jpgA fiatalok túlnyomó többségben az érvelést választották, mint például Czél Izabella, aki szerint közepes erősségű volt az írásbeli. – Ilyesmi típusú és erősségű vizsgára számítottam. Nem volt olyan nehéz a szövegértési rész és az érvelés sem, amit választottam – tette hozzá.

erettsegi_magyar_foldes_120507_ja_13.jpgA gimnáziumban a végzősök utolsó féléve leginkább az ismétlésről és a felkészülésről szólt. Gagóczy Gréta a vizsga után hangsúlyozta, sokat gyakoroltak előzőleg, így könnyű volt az írásbeli. Mint kiemelte, ő is az érvelést választott, és mint sejti, jól sikerült a magyar nyelv és irodalom írásbeli.

Legtöbben érveltek, ám volt olyan is, aki inkább elemzett az esszéfeladatban.
erettsegi_magyar_foldes_120507_ja_20.jpg– Balladaelemzést választottam, mert szerintem arról lehetett a legtöbbet írni. Nem sikerült szerintem olyan rosszul. A szövegértés sem volt nehéz, hétvégenként tanultam, gyakoroltam sokat – mondta Ujaczki Bence, aki kémiából érettségizik majd emelt szinten, és a magyartól nem tartott, a matematikán azonban már szeretne túl lenni.

Az emelt szintű érettségik írásbeli helyszíneit az Oktatási Hivatal tűzi ki minden évben. Ezúttal a Földes Ferenc Gimnáziumban kedden, a matematika írásbelin lesznek többen az átlagosnál, hiszen idén itt lesz az emelt szintű felmérő is. A szóbeli érettségi vizsgák emelt szinten június 7-től, míg középszinten június 18-tól kezdődnek majd.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.