Ugrás a tartalomra

Jobbik: Miskolc nem kér a Roma Médiacentrumból

Létrehozva
Nemtetszésének adott hangot a korábban felvetett miskolci Roma Médiacentrummal kapcsolatban Jakab Péter, a Jobbik miskolci alelnöke, önkormányzati képviselő hétfői sajtótájékoztatóján. Mint mondta, Miskolc nem akar a cigánykommunikáció európai fővárosa lenni.
Jakab Péter, a Jobbik miskolci alelnöke, önkormányzati képviselő a hétfői sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Fidesz által kidolgozott, és az Európai Régiók Gyűlése által 2011 novemberében az Azori-szigeteken jóváhagyott Összeurópai Roma Stratégia arra tesz javaslatot, hogy hozzanak létre Miskolcon egy európai szintű Roma Médiacentrumot.

– Én tragédiának nevezem azt, hogy 22 évvel a rendszerváltás után mára oda jutottunk, hogy Miskolcnak nem az európai kohászatban, nem az európai idegenforgalomban vagy nem az európai kultúrában, hanem az európai romastratégiában szán kiemelt szerepet a Fidesz – hangoztatta.

Véleménye szerint ezt jelzi, hogy az összeurópai romastratégia egy határozott szándéknyilatkozatot tesz amellett, hogy Miskolc városában kell létrehozni egy európai szintű Roma Médiacentrumot. A jobbikos önkormányzati képviselő szerint az intézménynek az lenne a célja, hogy roma újságírók segítségével elhitessék az európai közvéleménnyel azt, hogy nem az a valóság, amit a borsodi emberek nap, mint nap kénytelenek megtapasztalni, hanem az, amit a roma médiaszakemberek majd bemutatnak számukra.

– A hatalom ezzel az eszközzel akarja igazolni a romastratégia keretében elköltött milliárdok helyességét – fogalmazott a politikus, aki tűrhetetlennek nevezte, hogy az MSZP után a Fidesz is újabb és újabb „integrációs sületlenségekkel provokálja a többségi társadalmat”.

Jakab Péter felszólította a miskolci városvezetést, hogy féléves hallgatás után végre fejtse ki álláspontját a kérdésben, s tegye egyértelművé mind az Európai Régiók Gyűlése, mind pedig a stratégiát megrendelő Mengyi Roland, fideszes megyei közgyűlési elnök számára, hogy Miskolc nem akar a cigánykommunikáció európai fővárosa lenni.

K. I.