Ugrás a tartalomra

Meghalt egy beteg - mentőautó kukásautóval ütközött

Létrehozva
Megkülönböztetett jelzéseket használó mentőautó ütközött össze egy kukásautóval hétfőn Kállósemjénben; a baleset következtében a mentőautóban szállított beteg meghalt, hárman pedig megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Takács Judit elmondta: a mentőautó éppen egy súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérültet szállított, amikor a Kossuth utcán összeütközött a kukásautóval.

Az eddigi információk szerint a szemétszállító autó egy kereszteződésben kanyarodott a szirénázó mentőautó elé - mondta el Pápai György, az Országos Mentőszolgálat regionális orvos igazgatója az MTI érdeklődésére. Az összeroncsolódott mentőautóban szállított beteg meghalt, két mentős a fején, egy másik pedig hasán sérült meg; az orvos igazgató egyelőre nem tudta megmondani, hogy sérüléseik mennyire súlyosak.

A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.